Oldaltérkép Kapcsolat
Oktatási hírmagazin 66 . évfolyam 26 . szám 2010-09-03
  Bemutatkozó     Hirdetési árak     Munkatársaink     Előfizetés     Elérhetőség     Lapelőfizetés
Munkajogi kérdések Felmérés Linkajánló Archívum Határon túl
 
  Hírek  
 
Oktatási bizottság: módosító javaslatot fogadtak el a közoktatási törvényhez

Elfogadta az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága keddi ülésén Lukács Tamás kereszténydemokrata politikus közoktatási törvény módosításához benyújtott javaslatát.

 

Pósán László, a bizottság alelnöke az MTI-nek elmondta, a KDNP-s politikus azt javasolta, hogy azokat az összegeket, amelyeket az egyházi iskolák vonatkozásában az önkormányzatok a fenntartóváltásnál 2010 januárja előtt fizettek ki, nem lehet visszaigényelni. Amit ebben a naptári évben fizettek ki, azok viszont visszakérhetők lennének.

A közoktatási törvény KDNP által kezdeményezett módosítása az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetését célozza. A hatályos szabályozás szerint, a fenntartói jogok átadását követő legalább öt éven keresztül az egyházi kiegészítő támogatást a fenntartói jogokat átadó önkormányzatnak kell fizetnie.

 

A javaslat szerint ez a megoldás értelmetlenné teszi ugyan azt, hogy az egyébként forráshiányos önkormányzatok megszabaduljanak feladatellátási kötelezettségüktől, a költségvetésüket kötelezően terhelő közoktatási intézmények fenntartásának anyagi terheitől, ám egy átmeneti időre kettős finanszírozás lehetőségét is megnyitja.

Mint rögzítik, a 2010. január 1-jén beiktatott szabályozás alkalmatlan a 2008-as egyházi közoktatás finanszírozását vizsgáló ÁSZ-jelentésben foglaltak végrehajtására és értelmetlenné teszi az arra hajlandóságot mutató önkormányzatok számára az egyházi fenntartású intézmények támogatását, hiszen ezek a támogatási összegek az egyházi kiegészítő támogatásból levonhatók. A törvény hatálybalépését követően a közoktatási megállapodás alapján az egyházi jogi személyt megillető kiegészítő támogatást a közoktatási megállapodás aláírását követő tanítási évtől kezdődően a központi költségvetés terhére kell kifizetni.

A KDNP-s politikus módosító javaslatát három szocialista képviselő nem támogatta, a többiek igent mondtak rá.

 

 

Jogi Fórum, MTI


 
 
 
Frissítve: 2010-05-27 22:33:36
 
 
MUNKAJOGI
KÉRDÉSEKBEN

legközelebb
szeptember 7-én, kedden,
15-től 17 óráig
várjuk kérdéseiket.
MUNKAJOGI
KÉRDÉSEKBEN

minden kedden
15-től 17 óráig
várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es
telefonszámon
A gimnáziumok eredményességi mutatói
 
A hónap kérdése
 
Mi a véleménye a Zöld könyvben megfogalmazott oktatásfejlesztési elképzelésekről?
 
 
 
Fórumok
 
Mit gondol a hazai zeneiskolákról és az általános iskola ének-zene oktatásról? (9)
Meghatározó a szülők iskolázottsága? (8)
Megszűnik 19 szakképző intézmény (2)
A kistérségi iskolák bezárása (15)
 
 
Munkajogi kérdések
Könyvtáros-tanár kötelező óraszáma

Egy pedagógus egy általános iskolában félállásban könyvtáros-tanárként, másik félállásában szaktanárként dolgozik. A jelenlegi helyzet szerint 12 órát tanít tantárgyából és a maradék 10 óra jelenti a könyvtári órákat. Levelében kérdezte, hogy félállású munkakörében hogyan kell a könyvtári óraszámot kiszámolni? Mely törvényben található meg, hogy a 10 órából mennyi lehet a könyvtári felkészülési idő és mennyi a nyilvántartási és az állomány rendezésével töltött idő?



Munkajogi kérdésekben
legközelebb
szeptember 7-én, kedden,
15-től 17 óráig
várjuk kérdéseiket.
Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.
 
Archívum
Felmérés
Linkajánló
 
 
Partnereink