Tudósítás
A tanítói szakma kihívásai, nehézségei, a fejlesztő játékok, a diszlexiás gyermekek álltak a középpontjában a november 11-én a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban a Tanítók Egyesülete által immár 12. alkalommal megrendezett tanácskozásnak. A színvonalas előadások mellett arról is szó esett, hogy az egyesület fennmaradását – támogatás híján – komoly veszély fenyegeti. Az eseményen részt vett dr. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára is. Csáiné Knézics Anikó, a Tanítók Egyesületének elnöke elmondta, hogy a szervezet hat éve működik, ez pedig a 12. konferenciájuk. Munkájukkal a mindennapok módszertanához kívánnak segítséget adni. Megtudtuk azt is, hogy sajnos mára az egyesület helyzete kritikussá vált, ugyanis semmilyen állami támogatásban nem részesül. Ezért arra kérték a jelenlévőket, hogy segítsenek a lehetséges szponzorok, támogatók felkutatásában. A konferencián megjelenő dr. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár ígéretet tett arra, hogy foglalkozik az egyesület anyagi helyzetével, támogatásának lehetőségeivel. Előadásában beszélt az Új Nemzeti alaptantervről, arról, hogy bizonyos alapismereteket a jövőben minden gyereknek el kell majd sajátítania, az iskoláknak azonban lehetőségük lesz ezt a saját maguk által meghatározott tartalmakkal bővíteni. Szólt a szakértői rendszer átalakításáról is, amely 2011-től várható, és nem az ellenőrzés, hanem a segítség szándékával valósul majd meg, a kontrol pedig kifejezetten a pedagógusok érdekét szolgálja.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|