Tudósítás
Innováció az oktatásban címmel rendezett konferenciát az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet azért, hogy a szakmai közvélemény figyelmét felhívja az oktatási ágazati innováció fontosságára, elemezze a rendszerben zajló innovációs folyamatokat, feltárja a témával kapcsolatos problémákat. A program keretében találkoztak – ahogy Kaposi József, az OFI főigazgatója köszöntőjében fogalmazott – az ún. „tudásháromszög” pólusainak képviselői, vagyis a kormányzat, a kutatás szakemberei és a gyakorlatban tevékenykedő pedagógusok. Bemutatták az OFI és az Educatio Kft. szakemberei által, a TÁMOP 3.1.1projekt keretei között kidolgozott „Javaslat a nemzeti oktatási innovációs rendszer fejlesztésének stratégiájára” című elképzelést is, amelyet kötetben is megismerhetnek az érdeklődők, illetve tanulmányozhatják a http://dokumentumtar. ofi.hu/index_noir.html honlapon.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|