Tudósítás

Az oktatás közszolgálat, ez a szemléletváltás határozza meg a Nemzeti alaptanterv tervezett módosítását – mondta Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója az Újbudai Pedagógiai Napok keretében, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott rendezvényen. Ez azt is jelenti – ami egyébként az egyik fontos új eleme a dokumentumnak –, hogy a garanciát a tartalomra is ki kell terjeszteni. A NAT jogi dokumentum, de szimbolikus is, mert tartalma üzenetértékű, azt mutatja, hogy a mostani felnőtt generáció mit gondol arról: milyen tudást kell átadni az utódoknak, tehát a NAT-nak az egész társadalom a címzettje. A Nemzeti alaptantervet – amely egyszerre biztosít egységességet és lehetőséget a differenciálásra – továbbra is kiegészítik a kerettantervek és a helyi tantervek, de a kerettanterv funkciója átalakul. A kerettanterv a jövőben egyszerűbben tehető helyi tantervvé. Jelenleg több mint 60 kerettanterv létezik, az új NAT szerint összesen 12 lesz a különböző iskolatípusokra vonatkozóan.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|