Tudósítás
„A fiatalok elsősorban problémamegoldóként kell, hogy körülöttünk létezni tudjanak, és nem problémaként, ahogy a felnőttek nagy része rájuk tekint”– hivatkozott előadásába Jane Goodallra Galambos Rita, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kuratóriumának elnöke „A kisgyermekek, fiatalok kapcsolatai, kommunikációja, szocializációs háttere” című tudományos tanácskozáson, melyre május 15-én Debrecenben, a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában került sor a Magyar Pedagógiai Társaság Családpedagógiai Szakosztálya és Mozgalompedagógiai Szakosztálya közös rendezésében.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|