Tudósítás
Az „egy igaz úton” indulunk, de itt még nem látni, amit azóta tud a történelem, hogy ez az út nem vezet sehová. Ezt a gondolatot fejezi ki Eleőd Ákos építész – pénzhiány miatt azóta is csak részben befejezett – alkotása a Mementó Park, közismert nevén a Szoborpark. A Budapest határában létrehozott gyűjtemény egyedülálló a világon, itt láthatók azok a köztéri szobrok, amelyek a szocialista kultúrpolitika és ideológiai eszmerendszer útmutatásai és igényei alapján 1947–1988 között kerültek a főváros utcáira, tereire, és amelyeket a rendszerváltás után eltávolítottak a közterületről.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.