Tudósítás

Immár negyedik alkalommal adták át az Új Európa Alapítvány MOL Tehetséggondozásért Díját. Idén is, mint minden évben nyolc tanárt és edzőt jutalmazott az olajipari cég által öt éve létrehozott alapítvány. A fiatal tehetségek felfedezése, elindítása és sikereikhez való hozzájárulás jellemzi a díjazottakat, akiket Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója és Csányi Sándor színművész, mint az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete is köszöntött. Az ünnepélyes díjátadón a MOL Tehetségtámogató programjának korábbi nyertesei, Devich Gergely és Dolfin Balázs gordonkázott, akik az egyik díjazott, Antók Zsuzsanna tanítványai, illetve a Zeneakadémia Különleges tehetségek képzőjének 15 éves zongora szakos hallgatója, Váradi László lépett fel. Díjat kapott: Antók Zsuzsanna, a Szent István Király Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gordonkatanára; Sárközi Gyula, az Operaház magántáncosa, balettmestere, a Madách Színház Tánckarának művészeti vezetője, a Madách Musical Tánciskola alapítója; Sebestyén Zoltán matematika– fizika szakos tanár, két pécsi általános iskolába vezetőtanára, szakértő; Zsigó Zsolt fizika és informatikatanár, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola pedagógusa.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|