Tudósítás
2010. december 4-én tartotta alapszabály-módosító küldöttgyűlését a Közoktatási Szakértők Országos Egyesülete (KÖSZOE), a Budapest XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának jóvoltából a Péceli úti rendezvényházban. A rossz időre, továbbá a hosszú utazásra való tekintettel (az ország minden megyéjéből jöttek képviselők), a küldöttek kicsit késve érkeztek meg, így 10 óra 30 perckor tudta Nagy Imre levezető elnök a küldöttgyűlést megnyitni. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kerpen Gábor, az Oktatási Hivatal elnöke, aki előadásában kifejtette, hogy a minőségi szakértőkre a közoktatás átalakítása során és utána, az elkövetkezendő években is fontos feladatok várnak. Ebben a munkában számít a KÖSZOE együttműködésére és az itt felhalmozódott tudásra, tapasztalatra.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|