Tudósítás

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a szakképzettek elhelyezkedési esélyei lényegesen jobbak, mint a szakképzetleneké –, akik ma Magyarországon 900 ezren vannak. Ez óriási szám, különösen az 55,3 százalékos hazai foglalkoztatási ráta mellett. Ma is a munkaerőpiac legfőbb gondja, hogy nem a keresletnek megfelelő a szakirányú képzés. Egyszerre van jelen a munkaerőhiány és a túlképzés. A regionális bizottságok ugyan meghatározzák a képzési irányokat, de ha azt nem tartják be, nincsen szankciója, illetve a felnőttképzésbe nem szólhatnak bele. Az elmúlt években létrejött 86 TISZK még mindig nem találja helyét, szerteágazó a tevékenységük és nehezen finanszírozhatók. Ráadásul az utóbbi években kevesebb a tanuló a szakiskolákban. A kormány a szakképzés reformjában általánossá tenné (német mintára) a duális modellt, meghatározná a képzési ciklusidőket és a szakmai tartalmakat, valamint újragondolná a vizsgarendszert – mondta a jelenlegi helyzet vázolását követően Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az MTA és a TÁRKI-TUDOK tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. Által közösen, az új közoktatási törvényről indított konferenciasorozat záró részében, amely a szakképzéssel foglalkozott.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|