Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 24., csütörtök - Eszter.
Tudósítás

Konferencia a közoktatásról

2011-02-16 00:00:00

Az integrált oktatás az elmúlt időszakban megbukott, Magyarországon és Európa más országaiban is, legalábbis nem hozott áttörést, csak részsikerekről lehet beszámolni – mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke az új közoktatási törvény kialakítását segítendő szakmai diskurzussorozat első öszszejövetelén. A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága és a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. által szervezett program az együttnevelés témáját tűzte napirendjére. Pokorni Zoltán előadásában többek között arról beszélt, hogy Magyarországon az integráció nem roma kérdés, hisz a szerencsétlenek között is kisebbségben vannak a romák. Pokorni szerint az integrációs programok hibája, hogy csak az oktatásra fókuszálnak, pedig ez többdimenziós problémahalmaz, ezért integrált,  több területen lehetőségeket nyújtó programot (egészségügy, lakhatás, munkahelyteremtés stb.) kell létrehozni. Ma ez azért is lehetetlen, mert ha van is pénz, nincsen olyan személy, aki ebben helyi szinten dönt.

Ha tovább akarja olvasni a cikket, kérjük, irja be a Köznevelés legújabb számában megjelent heti jelszót:
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
  2011-02-18, 7. szám

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 25°C - Felhős
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:13°C / Max:23°C
  • V
  • Min:14°C / Max:25°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: