Tudósítás

A budapesti Corvin áruház elé hatalmas jármű parkolt be december 7-én, kedden. A Boci Trans busza nem akármilyen küldetést teljesített: az iszap katasztrófa kolontári károsultjait szállította Szlovákiába síelni. A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezésére megvalósuló síút gesztusként értékelendő északi szomszédunk részéről, de még a gesztusnál is többet jelent, hogy a katasztrófától sújtott családoknak, iskolás gyerekeknek lehetőséget ad arra, hogy friss, hegyi levegőt szívjanak, kikapcsolódjanak egy hétre az otthoni állapotokból, és – nem utolsó sorban – megtanuljanak síelni. A példamutató összefogásról Sona Jelinkovával, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviselőjének vezetőjével, és Klausmann Viktor újságíróval, a kirándulást nagymértékben ingyen segítő Magyar Síakadémia vezetőjével beszélgettünk. A Blaha Lujza téren megszeppent tekintetű kisgyerekek, és fáradt arcú szülők néztek farkasszemet a legnagyobb tévétársaságok és médiumok kameráival, fényképezőgépeinek objektíveivel. A busz reggel nyolckor indult Kolontárról, Pesten csak egy fél órára állt meg, hogy felvegyék a Magyar Síakadémia felszereléseit. A kezdeményezést november 16-án tette közzé a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal, és az azóta eltelt két hét alatt elképesztő szervezkedés kezdődött. A magyarok kedvenc síközpontja, a Park Snow Donovaly, a Magyar Síakadémia és a Boci Trans képviselői Kolontáron állapodtak meg a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal képviselőivel, azóta sikerült mindent összehozni, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a nagy busz – oldalán egy kis bocival –végre kigördüljön a Blaha Lujza térről, és elinduljon Donovaly felé. Sona Jelinkovát arról kérdeztem, hogy miért kezdeményezte a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal ezt a páratlan vakációt.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|