Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 24., csütörtök - Eszter.
Tudósítás

Innovációk vására

2010-12-02 00:00:00

Megszoktuk már, hogy az oktatáshoz köthető újításokat időről időre bemutatják. A pedagógiai innovációk idei seregszemléjét november 18-tól 20-ig, Budapesten rendezték meg Innovatív tanárok és HUNDIDAC 2010. taneszköz-kiállítás címmel. Száz kiállító mutatta be újdonságnak számító termékét és a három nap alatt ötven prezentációval színesített előadás hangzott el különféle taneszközök tanórai alkalmazásáról. A megnyitón Környei László, a Hundidac Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás modernizációjához nélkülözhetetlenek a pedagógiai újítások, az eszközfejlesztések, ma már a pedagógia minden területén hatékonyabbá tehetik az ismeretszerzést, a tanítást azok az innovációk, taneszközök, programok, amelyeket a kiállítók ide elhoztak. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára szerint sok pedagógus töri a fejét azon, hogyan lehet szemléletesebbé tenni a tananyagot, életszerűbbé tenni a tanuló számára. A technika mai fejlettsége szintjén ez egyszerű megoldásnak tűnhet, de nem az. Ugyanis meg kell találnia a tanárnak azt a határt, ameddig elmehet a különféle technikai eszközök alkalmazásában. Vigyáznia kell, hogy az eszközhasználat ne váljon öncélúvá. Megjegyezte, hogy egy jól felkészült, színes egyéniségű tanár szóval, kezében krétával ma is jól elboldogulhat a tanteremben a tananyaggal, a gyerekekkel. Ez nem azt jelenti, hogy az innovatív tanár, a modern taneszköz nélkülözhető az iskolában. Sőt, nekik van nagy szerepük a gyerekek

tanulásra csábításában.

 

Ha tovább akarja olvasni a cikket, kérjük, irja be a Köznevelés legújabb számában megjelent heti jelszót:
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
  2010-12-03, 39. szám

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 25°C - Felhős
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:13°C / Max:23°C
  • V
  • Min:14°C / Max:25°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: