Tudósítás

Dermesztő hideg ide vagy oda, óvónők, tanítók, tanárok, igazgatók, oktatási szakemberek mintegy háromezren jöttek el az Apáczai Kiadó január 20-án, Budapesten, a Hungexpo G pavilonjában megrendezett születésnapi ünnepségére. Csermely Péter, a Nemzeti Tehetséggondozó Tanács elnöke, a Bölcsek Tanácsának tagja az oktatást érintő társadalmi hatásokból három tényezőt emelt ki: az információrobbanást, az emberi kapcsolatrendszer átalakulását és a fogyasztói beállítódást. Az említett három tényező negatív hatásainak csökkentéséhez, megszüntetéséhez határozott oktatásirányításra, hosszú távra szóló oktatási stratégiára és az oktatás másfajta finanszírozására lenne szükség. Ranschburg Jenő pszichológus a tehetség, a géniusz szempontjából különösen fontosnak tartja a szeretetet, az erkölcsöt és az autonómiát. A szeretetet befektetésnek nevezte, amely növeli a gyerek biztonságérzetét, kérdezési bátorságát. Fájlalja, hogy ma nincsenek nagy gyerekközösségek, amelyekben kialakulhat a fiatal erkölcsi érzéke. Czeizel Endre kutatásaira hivatkozva azt bizonyította be, hogy az emberi képesség, a tehetség alapja az adottság, ám hogy menynyire vagyunk képesek ezzel élni, géniusszá válni, az a külső körülményektől, leginkább a tanulástól, a tanultságtól függ. Köszöntötte a húszéves kiadót Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter is, kiemelve, hogy egy hazai családi vállalkozás sikeréről van szó, majd Esztergályos Jenő, a kiadó ügyvezető igazgatója ismertette a kiadó hitvallását: szeretet, szolgálat, szakmaiság.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.