Tudósítás
Az irodalomtörténet állt a középpontjában a Magyartanárok Egyesülete által november 19-én szervezett konferenciának, amelyen neves előadók járták körbe a témakört. Egybehangzóan elvetették a totális irodalomtörténet létjogosultságát, és megállapították azt is, hogy ez a tudomány mára kikerült a művelt középosztály érdeklődési köréből. Éppen ezért érdemes a nézőpontokat egyfajta lehetőségként, udvarias ajánlatként megjeleníteni.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|