Tudósítás
A címbeli témáról rendeztek vitaestet november 24-én, Budapesten, az Esélyek Házában, ahol Bódis Krisztina dokumentumfilmes mikrofonja elé hívta Vári Zsolt festőművészt, Kállay Lászlót Jászladány polgárjogi aktivistáját, Érsek Vivien szociális munkás egyetemi hallgatót,
Bass Lászlót az ELTE oktatóját és Kende Ágnes szociológust. Mindjárt, a beszélgetés elején paprikás lett a hangulat, ugyanis a vitavezető kérdésére Bass László azt felelte, hogy az elkülönülés az emberi együttélés velejárója, természetes állapot.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.