Tudósítás
A célok eléréséhez korrekcióra van szükség címmel hirdetett sajtótájékoztatót a Nemzetközi Bologna Csoport ülésezésével kapcsolatban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága március 17-re a gödöllői Grassalkovich-kastély színháztermébe. Mint köztudott, hazánk látja el ebben a félévben az Európai Unió elnökségi teendőit, és a gyönyörű gödöllői kis palota, Ferenc József feleségének, Sissinek, a magyarok körében rendkívül népszerű Erzsébet királynénak valamikori pihenőhelye ad otthont ennek a munkának. A sajtótájékoztatónak természetesen nem a helyszín kölcsönzött fontosságot, hanem a téma. Az Oktatási Államtitkárság által vitára bocsátott felsőoktatási koncepcióban a Bologna-folyamattal kapcsolatban több olyan mondat olvasható, amiből arra következtehetünk, hogy az oktatási kormányzat a több éve tartó felsőoktatási reform lényegi módosítására készül. Tulajdonképpen erre utalt a sajtótájékoztató címe is.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|