Tudósítás

Az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége a mindennapi teendőkhöz nyújt valódi segítséget, hisz úgy szervezi szakmai napját, hogy az iskolavezetők által feltett kérdésekre, felvetett problémákra keresi a választ meghívott szakértők közreműködésével. Jeszenszkyné Gallai Gabriella, a szervezet elnöke elmondta, számos munkajogi és tanügyi probléma kezeléséhez kaptak gyakorlati tanácsokat, illetve konkrét jogforrást megjelölő írásos anyagot vehettek kézhez. A jelenlévőket Csomor Ervin, a programnak helyet adó XVI. kerület alpolgármestere is köszöntötte, és néhány szóval vázolta a kerület oktatási jelenét. Selmeciné Csordás Mária jogtanácsos arról beszélt: miután nyáron – a tanárok nagy örömére – eltörölték a tanítási időkeret adminisztrációját, most hogyan működik a munkaidőkeret szabályozása. Többen érdeklődtek arról, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának kötelezettségét hogyan szabályozzák, számos kérdés merült fel a 2011-től érvényben lévő, az igazgatók és igazgatóhelyettesek kinevezését érintő szabályozásról, az igazgatók továbbképzéséről, a vezetői szabadság idei változásáról, és szóba került a felmentési idő kérdése is. Atkári Zsuzsanna, Budapest Főváros Kormányhivatala közoktatás-értékelési osztályának vezetője a Kormányhivatalok működését mutatta be, majd beszélt a normatíva felhasználásáról, a független vizsgabizottság előtti vizsgák nehézségeiről.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|