Tudósítás

A globális nevelés népszerűsítése volt a legfőbb célja annak a szeptember végén rendezett budapesti tanácskozásnak, amelyen parlamenti bizottságok, országgyűlési biztosi hivatalok, oktatási intézmények, civil szervezetek, helyi önkormányzatok képviselői, valamint angliai, németországi, lengyelországi szakemberek vitatták meg a téma főbb kérdéseit, és igyekeztek meghatározni a globális nevelés magyar közoktatásban játszott szerepét is. A rendezvényt az Anthropolis Egyesület és a HAND Szövetség szervezte, együttműködésben az Európa Tanács Észak–Dél Központjával és az Európai Bizottsággal. A globális nevelés meglehetősen új fogalom Magyarországon, talán mindössze néhány éve van jelen a hazai pedagógiai életben. Az Anthropolis Egyesület idei tanulmányából kiderül, hogy a fogalomrendszer angolszász alapokon nyugszik, és hogy több definíció is született annak megmagyarázására. Az egyik szerint a globális nevelés a globalizáció által létrehozott – társadalmi, gazdasági, technológiai, politikai, demográfiai és környezeti – egyenlőtlenségek, globális folyamatok megismerését szolgálja. A megismerés útján nyitott gondolkodásra, kritikus szemléletre, globális szolidaritásra és tudatos cselekvésre sarkall. Egy másik meghatározás a globális nevelést olyan oktatási szemléletként írja le, amelyet az a tény hívott életre, hogy a mai ember egyre erőteljesebben globalizálódó világban él és cselekszik.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|