Tudósítás
Megígérem: mindent megteszek, hogy minél előbb indulhasson a pedagógus-életpályamodell, ami pontosan megfogalmazza a követelményeket, és az egyes szintekhez fizetéseket rendel. Ezek nem bankszektor szintű bérek lesznek, de biztosítják a tisztes megélhetést. Azt ma még nem tudjuk, hogy mikortól lehet bevezetni, – hisz ma Magyarországon minden 100 ezer forintból 82 ezer forint adósságtörlesztésre megy, – de mivel a növekedés elindult, jó esély van arra, hogy 2013 szeptemberétől. A pedagógus-életpályamodellt, amely a szuverén értelmiségi létezés megteremtését biztosítja majd, régóta igényli a pedagógustársadalom. Mindezt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár mondta az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetségének (ÁIIOSZ) XX., tisztújító közgyűlésén, amelyet az Apáczai Kiadó budapesti központjában tartottak március utolsó napján. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: nem reformra készülnek, hanem a közoktatás megújítására, a régi értékek megőrzése mellett.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|