Tudósítás
Immár tizedik alkalommal rendezték meg a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáját. A verseny a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény falai közül indult útjára, amely egyike az úgynevezett Zsolnai-iskoláknak, ahol az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Pedagógia (ÉKP) alapján folyik az oktatás. Zsolnai József professzor még a hetvenes években dolgozta ki módszerét, amelynek egyik kulcsfogalma az alkotás, az empirikus kutatásra épülő munka. Szerinte már 9–14 éves korú gyerekek végezhetnek olyan tevékenységet, mint az egyetemeken, főiskolákon, természetesen életkori sajátosságuknak, tehetségüknek megfelelően.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|