Szemle
Nagyívű és különösen érdekes utazásra visz a nemrég megjelent, Istenek nyomában című könyve térben és időben: a Közel-Keletre, időben pedig 1926 mára nagyon sokban letűnt világába. Idegen tájakon járva a látást a nézéstől a tudás választja el: amely segít, hogy értsük, amit látunk, belássunk a fecsegő – vagy éppen néma – felszín alá, ráérezzünk a vidék, az ország hangulatára, lelkére, arra, hogy milyenek az ottani emberek, és hogyan élik az életüket. Márai, ezekkel az útijegyzeteivel – ahogy e művét nevezi – igazán remek kalauz. Csodálatos élmény az ő nyitott hozzáállásával, őszinte érdeklődésével, ugyanakkor nem kevéssé fanyar szemléletével látni mindezt.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|