Szemle
1928 nyara volt, amikor megválasztották a borsodi Tornanádaska tanítójává. A felekezeti iskoláknál abban az időben ez volt az állások betöltésének elfogadott módja. Szucsák Elemér abban az évben végzett a miskolci evangélikus tanítóképzőben, így pályakezdőként a római katolikus, egy tanerős, egy tantermes, hatosztályos osztatlan elemibe került. Ez újdonság volt számára, hisz a képzőben ilyenről nem esett szó, gyakorló tanításaikat egy osztályban, osztott iskolában végezték. A nagyszerű pedagógus visszaemlékezéseit szinte az utolsó pillanatig írta, néhány évvel ezelőtt néhány esztendő híján száz évesen hunyt el. A szerző érzékletesen, kifejező stílusban eleveníti fel pályafutásának legfontosabb mozzanatait, osztja meg szakmai tapasztalatait, és adja tovább azokat a módszereket, amelyekkel ő gazdagította a pedagógusi-gyógypedagógusi hivatást. A könyv izgalmas olvasmány és hiteles kordokumentum is egyben.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|