Riport
A Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium az idén immár tizenhatodik alkalommal rendezte meg „s” című versmondó versenyét. A nagy hagyománnyal rendelkező versenyre Budapestről és a határon túlról is érkeztek diákok, akik – a szakértő zsűri értékelése alapján – igen felkészülten, és nagy kedvvel adták elő a verseket.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|