Riport
Az Egészségügyi Világszervezet felmérése szerint a tanulóifjúság körében az elhízás és a gyatra állóképesség jelenti a legnagyobb kockázatot a később kialakuló betegségek szempontjából. A hazai tapasztalatok egybevágnak a nemzetközivel, nem csoda tehát, hogy a nemrég elfogadott köznevelési törvény előírja a mindennapos testnevelés bevezetését az iskolákban. Akár idevágó tapasztalatokra is hivatkozhatna az oktatási kormányzat, hiszen például Szolnok város és Budapest XII. kerületének minden iskolájában évek óta fut a mindennapos program, amelybe tavaly szeptembertől bekapcsolódtak a zuglói iskolák alsó tagozatai is. Mi a zuglói Jókai Mór Általános Iskolában néztük meg, miképpen működik ez a jövő tanévtől az ország minden iskolájában kötelezővé váló program.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.