Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 41. szám, 2012-12-14
2013. május 19., vasárnap - Ivó, Milán.
Riport

Kisiskola a gazdaság szorításában

2012-05-31 10:53:00
Takaros falu Tiszaörs a Hortobágy peremén. Rendezett porták, utcák, terek. Azt mondják, akkor is takaros volt, amikor ezerhétszázan éltek itt a mostani ezernégyszázzal szemben. Hiába, a város innen is elcsalta a diplomásokat, a piacképes szakmával rendelkezőket. Maradtak a nyugdíjasok és szakmájukkal itt is nehezen boldogulók, illetve azok, akik, visszatartanak a városi fészekrakás nehézségei. Jelenleg mintegy száz ház áll üresen, köztük számos jó állapotban. Azt mondják, ha megindul végre a háztáji gazdálkodás, jobb lesz a falu megtartó ereje, amelyet a háromszáz éves múltú iskola is növelhet. Az annak idején egy tanteremmel megnyílt iskolának ma nyolc tanterme, tornaterme és szakképző részlege is van.

Igaz, nem önálló, hiszen a Kossuth Lajosról elnevezett, hosszú nevű, tiszafüredi székhelyű közoktatási intézmény 1–4. évfolyamos tagiskolája. Központi fűtéses épülete jó állapotban van kívül, belül egyképpen. Nem csoda, hiszen a falu központjában áll, a polgármesteri hivatal tőszomszédságában. Olyan helyen, ahol naponta sokak szeme elé kerül. Zabolán Sándorné tagintézményvezető büszkén mutatja a praktikusan tagolt épületet. Külön folyosóról nyílik az elsősök tanterme körbe rakott asztalkákkal, székekkel, ügyesen kialakított játszó- és pihenőhellyel. A többi tantermet is úgy tervezték, hogy az egyikben zajló foglalkozás ne zavarja a másikban folyó tanórát.

Mindegyik teremben van interaktív tábla, amit a tanárok egyre sokrétűbben használnak, és amin a munkálkodást soha nem unják meg a gyerekek. A tornaterembe az épület végénél lehet bejutni. Tágas, nagy (kiváltképpen a negyvenhármas létszámú alsó tagozatot  tekintve), van benne bordásfal, ugrószekrény, kötél, kézilabdapálya, a szertárban pedig a testnevelés tanításához százféle eszköz. Ebben az iskolában első osztálytól angolt is tanulhatnak a gyerekek, ugyanis az egyik tanítónak angol szakja is van. A másik tanítónő informatika szakos, tehát informatikát is tanítanak elsőtől. A rajz szakos pedagógus kézműves foglalkozásokat tart a gyerekeknek,  a néptáncos múlttal rendelkező pedig néptáncot. Kínálatból tehát nincs hiány, mégis akad szülő, aki felső tagozatos gyerekével együtt naponta utaztatja alsós gyerekét is Tiszafüredre vagy Nagyivánba az iskolabusszal.

Pedig az iskola mindent megtesz azért, hogy helyben tartsa a kicsiket. Ősszel és tavasszal, a vendégváró hét keretében bemutató foglalkozásokat tartanak a szülőknek, kérésükre olyan órát, amilyet szeretnének. Az osztálylétszámok is kedvezőek, hiszen csupán egy osztályban van tizenkilenc gyerek, a többiben ennél kevesebb. Ráadásul sok foglalkozást csoportbontásban tartanak, hogy a lehető  legintenzívebben taníthassák a gyerekeket. Tekintettel a szülők szociális helyzetére, a legtöbb tanuló ingyen ebédet kap, amit nem kell okvetlenül az iskolában megennie, haza is viheti. Az sem mellékes, hogy a gyerekek műsort adnak az iskolai, és a falubeli (állami és egyéb) ünnepeken, ahol a szülő büszkén nézheti, mire képes kislánya, kisfia. Ennyi önbizalom-növelő fellépéshez nem igen jut a gyerek a körzeti iskolában.

Nem jut rá annyi figyelem, mint itthon. Nem juthat a harminc vagy ennél nagyobb létszámú osztályokban. Még akkor sem, ha Tiszafüreden és Nagyivánban is igyekeznek azonos osztályba helyezni a tiszaörsi tanulókat. Szülők mondják, gyerekek panaszolják, hogy felső tagozatban se könynyű a beilleszkedés az idegen helyen, és a nagy létszám, az oda-vissza utazás megnehezíti a különböző versenyeken, szakkörökön való részvételt, a közösségi munkát.

Téved, aki azt hiszi, hogy a helyben tanuló negyvenhárom gyerekkel minden rendben van. Zabolán Sándorné azt vette észre, hogy a kicsik körében is mind gyakoribb az agresszív megnyilvánulás, a nehéz helyzetek megoldására inkább használják a kezüket, a lábukat, mint az eszüket. Néhányuk ilyen megoldást lát a szüleitől, és ilyet a televízióban. Szomorúan említette az igazgatónő azt a családot, amelyikben a gyerek az iskolából hazatérve a szüleivel együtt nézi a televíziót késő estig. Aztán a szülők elszenderednek, a gyerek pedig tovább nézi a nem neki való filmeket és fáradtan, álmosan jön az iskolába másnap.

– Miért nem figyelmeztetik a szülőket?

– Vannak, akiket nem lehet, vagy csak nagyon óvatosan. Sértésnek, piszkálódásnak veszik. Fölháborodnak. Éppen így, amikor arra kérjük, hogy olvassanak, számoljanak kicsit a gyerekkel otthon. Gyakorlásképpen, mert olvastatjuk, számoltatjuk az iskolában, ám véges a tanítási idő. Az egyéni fejlesztéssel, a személyre szabott programmal se tudunk minden gyerekből jeles tanulót faragni. Nem mindenkinek futja a képességéből kiváló teljesítményre.

– Elvárják a szülők?

– Vannak néhányan, akik azt hiszik, a pedagógus dolga az iskolában kiváló tanulót nevelni a gyerekükből. Ez nem valósítható meg a legjobb szándékkal és pedagógiai programmal sem minden esetben.

– Kiváló felszereltség, jó állapotú épület, szakos tanárok, nem kerül ez sokba a fenntartónak?

– Minden kisiskola ráfizetéses, ezt tudjuk. Azt is tudom, hogy ezt a negyvenhárom gyereket minden további nélkül be tudnák fogadni Tiszafüreden. Azonban az iskolát nem lehet pusztán gazdasági alapon mérlegelni. Ez a negyvenhárom gyerek itt jól érzi magát szülei közelében, könnyen beilleszkedik az iskolai kis csoportokba, és az átlagosnál sokkal nagyobb figyelmet, törődést kap a pedagógusoktól, ami kihat a viselkedésükre is. Itt minden adott ahhoz, hogy harmonikusan fejlődjön a személyiségük.

Nem biztosan alakulna ez így a városi nagy iskolában, magas létszámú osztályokban. Úgy érzem, a kisiskolákban a ráfordítás idővel megtérül az emberi értékekben, a társas kapcsolatokban. Szakképző részlege is van az iskolának 1993 óta. Az akkor még nyolcosztályos általános iskolát akarták meghosszabbítani, hogy továbbra is a településen maradjanak a gyerekek. Sikerült, és két évig működött a tanulásilag és szociálisan hátrányos diákok szakképző iskolája. Varrásra, kerti munkára, házvezetésre képezték a nyolc osztályt végzett fiatalokat. Csakhogy bizonyítvány helyett csupán tanúsítványt adhattak a végzetteknek, ezért csökkent az érdeklődés a képzés iránt. Tíz évvel ezelőtt úgy döntöttek, OKJ-s  szakácsszakma oktatásába kezdenek nappali tagozaton. Bevált, ma is van érdeklődés a szakma iránt.

Közben, tavaly, pályázati pénzből (a hátrányos helyzetű, sok munkanélkülivel rendelkező térségeknek kiírt TÁMOP-pályázatról van szó) felnőttképzést is hirdettek szociális ápoló és gondozó, falusi vendéglátó szakon. Tíz jelentkezőre számítottak, de a végén tizenöten jöttek a kistérségből. Korszerű eszközökkel,  jól felszerelt műhelyekben dolgoznak. A tanfolyam a pályázati kiírás szerint idén az idei év végén zárul. A végzettek elhelyezkedése nem nagy gond, mert a környék falvaiban szociális konyha működik, sok helyütt van öregek otthona, nem beszélve a vendéglátásról. A gond az, hogy a pályázat lejárta után sikerül-e újabb tanfolyamokra pénzt szerezni. Pedig a modern gépeket, a tanárok, az oktatók felkészültségét látva, a képzés iránt érdeklődők növekvő számát tekintve a szakképzésnek is helye van Tiszaörsön az alsó tagozatosok oktatása mellett.

Novák Gábor

 

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
  2012-06-01, 22. szám

Aktuális lapszám


Keresés


koznev
hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?




MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
keddenként 17-től 19 óráig
várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Fizetés nélküli szabadságra járó szabadság számítása, megváltása
Munkajogi kérdések
A levélíró pedagógus 2009-ben született gyermekével fizetés nélküli szabadságát tölti. Írásban jelezte a munkáltató felé, hogy a GYES-re való jogosultsága 2012. november 5. napján szűnik meg, amelyet követően ismét szeretne munkába állni.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 17-től 19 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: