Riport
Riasztó a szakemberek becslése, miszerint Magyarországon hirtelen szívhalálban évente csaknem huszonötezer ember veszti életét, minden húsz percben egy. Budapesten, a vérkeringés gyors leállása miatt minden órában egy-egy ember szorulna segítségre közterületen, közlekedési eszközön, közintézményben. Ilyen esetekben az első négy perc a legkritikusabb, létkérdés, hogy a mentő megérkezéséig a bajbajutottak gyors, szakszerű, hatékony életmentést kapjanak. Sajnos azonban hiányzik a mindenki számára hozzáférhető elsősegélynyújtó – és persze a segélynyújtáshoz szükséges, készségszintű tudás. Ezen a helyzeten akar változtatni a Fővárosi Önkormányzat, ezért júniusban csatlakozott a nemzetközi HELP (Human Emergency Life) programhoz.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.