Riport

„Ági és Tomi édesanyjuk születésnapjának megünneplésére készül”. Ebbe a „történetbe” ágyazta be a feladatokat Dombrádi Istvánné, aki bemutató matematikaórát tartott az Ádám Jenő Fenntartói Gyakorló Általános Iskolában – az Újbudai Pedagógiai Napok keretében. A környék pedagógusai nézték meg kollégájukat a bemutató órán, ahol a 2. osztály tanulói a szorzást és a bennfoglalást gyakorolták. Ketten a táblánál papír tulipánokat csoportosítottak ötösével vázákba, és a feladathoz matematikai megoldásokat rendeltek. Közben a többiek is párosával dolgoztak, ők szintén a születésnapi „készülődéshez” kaptak feladatokat. Az összetolt asztaloknál láthatóan aktív munka folyt, épp úgy mint korábban, amikor egy-egy asztalnyi csoport végezte el együtt a feladatot. Az óra egyébként játékkal kezdődött: labdákat gurítottak egymásnak a gyerekek, és ahol célba ért, ott kellett válaszolni a matematikai feladványra, a helyes válaszadó továbbgurította a labdát, és feltette saját kérdését társának.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|