Riport
– Az úgy volt, hogy amikor visszajövök a táborból, mindig kérdezik, hogy mi újság. Én meg nem szeretem, ha kérdezik, ezért mondom, hogy semmi – mondja egy kisfiú a színpadon, majd a többi gyerekkel együtt pantomimjátékba kezd, hogyha már szavakkal nem is, azért kézzel-lábbal csak eljátsszák, elmutogassák, hogy mi történt a nyáron. Hogy mi történt Janikovszky Éva „Az úgy volt” című regényében. A hetedik kerületi, Rottenbiller utcai iskola belső udvara már önmagában színhelye lehetne egy Janikovszky-regénynek: a kőrengeteg kellős közepén gyönyörű, tavasszal már zöldellő növények, kis színpad, padok találhatók, akár egy belvárosi mesében.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|