Riport
A szolnoki Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Általános Iskola és Kollégium vezetői, tanárai 2003-as alakulásuk óta az „Adj király katonát!” című régi játékot próbálják „játszani”– ahogy igazgatójuk dr. Csillei Béla fogalmazott. Az persze egyáltalán nem játék, hogy hány hátrányos helyzetű gyereket tudnak kiszakítani abból a sorsból, amelyet ma nagyrészt meghatároz az, hogy hová születtek. Az intézményt azzal a céllal hozta létre az Integrált Oktatásért Alapítvány, hogy esélyt adjanak azoknak a gyerekeknek, akik máshol nem kellenek.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|