Publicisztika
 Létezik, hogy a mai gyerekek többsége számára mit sem jelent a könyv? Igaz lenne, hogy a számítógépes nemzedék egy jelentős része nem találja szórakoztatónak az olvasást? Ellenvetés nélkül higgyünk mindezért (és persze a rettenetes szövegértési, olvasástechnikai bajokért) az iskolát, a pedagógusokat okolóknak? Megtehetjük. Velem is megtörtént, hogy egy kalap alá vettem minden iskolát, tanárt, diákot. Miatta, legutóbb Kisvárdán restellkedtem a Somogyi Rezső Általános Iskola könyvtárában, ahol mesekönyvem bemutatójára huszonöt tanuló gyűlt egybe. (Azért ennyi, mert több nem férte be.) Felkészültem a butuska kérdésekre: Hogyan kell mesét írni? Könnyű munka az írás? Hány éves korában kezdte? Kitalálja a történeteket? stb. Nem voltak bugyuta kérdések! Már azzal megleptek a gyerekek, hogy mindannyian elolvasták és megértették a könyvet, nem fogott ki rajtuk a szöveg. Ezt azért mondhatom bátran, mert kérdéseik, megjegyzéseik általánosságok helyett nagyrészt a történetek, a szereplők valódiságára, viselkedésének mozgatórúgóira vonatkoztak. Megbirkóztak a mai köznyelvben csak elvétve előforduló kifejezésekkel, tanáraik segítségével pedig megfejtették az archaikus szavakat is. A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|
