Publicisztika
A cigányság több évszázadon keresztül képes volt egyfajta laza gazdasági és kulturális autonómia mentén élni, amelyet mindig a helyi és országos gazdasági, politikai hatalmat birtoklókkal való alku során ért el. Mindez adódott egyrészről a közösségi szervezettségből, rugalmasságból. Másrészt a vándorló, majd a letelepedett cigány közösségek vezetői komoly tudatossággal képviselték és várták el a közös értékek, normák, szabályok betartását azoktól az egyénektől, akiket a saját közösségük tagjainak tartottak. Tiszták és átláthatóak voltak a viszonyok, mind a cigány közösségeken belül, mind pedig a cigányok és környezetük között, ami alapvető feltétele a fejlődéshez, stabilitáshoz szükséges bizalomnak. A szocializmus, a magán- és közösségi tulajdon államosítása, az önálló gazdálkodási lehetőségek felszámolása maga után vonta a cigányok közösségi szervezettségének, egyes csoportjaik közös, önálló identitásának széthullását is.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|