Publicisztika
„Rasszista támadás egy iskolaigazgató ellen” címmel közölt cikket az egyik napilap. A cikk a jelenséget pontosan leírta, az iskolát és az érintett igazgatót azonban – kérésükre – nem nevezte meg. Az esettel kapcsolatban Horváth Csaba, budapesti főpolgármester-helyettes közleményt adott ki, amelyben meglehetősen dodonai módon tiltakozik az ellen, hogy fővárosi pedagógust ilyen inzultus érhessen.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.