Publicisztika
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy maximálisan egyetértek ifjúságunk mindennapos megmozgatásának ötletével, sőt, ez a gondolat már régóta kedves a szívemnek számtalan okból kifolyólag, melyekre rögtön kitérek, de: a változtatás csak kormányzati ciklusokon átívelően megvalósítható, mivel olyan háttérintézményeket, infrastruktúrát és tanári erőforrást feltételez, melynek létrehozása, csak akkor lehet értelmes és kifizetődő, ha a befektetett munka hosszú távon, évtizedekben mérhetően gyümölcsözhet.
Magyarán: ha nem áll mögötte a szakma, és a szakmai belátás, akkor egy újabb kormányzat lesöpörheti az átalakításokat az asztalról, akár egy tollvonással is, és akkor megint ott vagyunk, ahol általában lenni szoktunk, mi, tanárok: marionett bábuk a politika madzagjának végén. Egyelőre nem látom a már most is meglévő, és az elképzeléssel csak fokozódó tornateremhiány felszámolásához szükséges anyagi erőforrásokat, bár például a debreceni stadionra szánt mintegy 10 milliárd forintból el tudtam volna képzelni némi pénzátcsoportosítást, mivel véleményem szerint a tornatermek építése sokkal inkább szolgálná a köz javát, mint a stadionépítés. Ennek ellenére és a (pedagógus) társadalom szükséges változásával együtt egyetértek az ötlettel és teljes szívvel csak üdvözölni tudom az elképzelést.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|