Publicisztika
Az 1993-ban elfogadott közoktatási törvény 1996. évi módosítása a tankötelezettség időtartamát az addigi tíz évről tizenkettőre emelte. Eszerint az 1998. szeptember elseje után iskolába lépő gyermekek iskolakötezelettsége – az ún. rugalmas, tehát a gyermek fejlettségéhez igazodó iskolakezdés figyelembevételével – 6 évestől 18 éves korig terjed. Ezzel a döntéssel Magyarország a nemzetközi mezőny élvonalába került.
Lehet(ett) vitatkozni – és vitatkoztunk is róla –, hogy ez az intézkedés a jóhiszemű és optimista utópiák és/ vagy a voluntarista oktatáspolitikai döntések kategóriájába tartozik-e. Az viszont elvitathatatlan, hogy ahhoz a trendhez igazodott, amely a modern oktatási rendszerek fejlődését immár közel két és fél évszázada jellemzi. Ennek az időszaknak ugyanis az egyik fontos, talán a legjelentősebb társadalmi hatású változása – a reformáció és a felvilágosodás eszméi nyomán és a polgárosodás igényeihez, a kor gazdasági- társadalmi szükségleteihez igazodóan – a modern oktatási rendszere kialakulása volt.
E napjainkig tartó folyamatnak alapvető vonása, meghatározó jellemzője az oktatás tömegessé válása, az oktatásügy expanziója – társadalmi és földrajzi tekintetben és időben egyaránt. A tömegessé válás jogi mozgatórugója és a korszerűség egyik fokmérője az oktatásügy társadalmi jelentőségét elismerő állami beavatkozások nyomán a tankötelezettség bevezetése és fokozatos kiterjesztése.
A polgári állam által előírt tankötelezettség egyébként kezdetben egymással szembenálló nézetek ütközőpontja volt. Az egyházak előjogaik sérelmét, a szélsőséges liberális felfogás
az emberi szabadságjogok korlátozását látta benne. Ma már ez evidencia, amelynek mértéke a modernitás egyik lényeges kritériuma.
Magyarországon – európai viszonylatban is az elsők között – Eötvös József 1868-as népoktatási törvénye mondta ki először a hattól tizenöt éves korig terjedő, tehát kilenc éves időtartamú tankötelezettséget, illetve ennek hat éven át tartó szigorúbb, a 12–15 éves korosztályra vonatkozóan némileg lazább változatát. (Ez utóbbi intézménye volt a tovább nem tanulók számára a „hat elemire” épülő ún. ismétlő, később gazdasági ismétlő iskola.) Ez a rendelkezés, olykor keményebb szankciókkal súlyosbítva, közel száz éven át lényegében változatlanul érvényben maradt. (1951-ben ugyan – az általános iskola elvégzéséhez kötve – nyolc évre csökkent, 1959-ben azonban visszaállt a régi rend.) A nemzetközi tendenciákhoz igazodó tízéves tankötelezettséget végül is az 1961. évi III. törvény, valamint a végrehajtásról intézkedő 1962-es törvényerejű rendelet mondta ki.
Ezt az előírást erősítette meg az 1993. évi közoktatási törvény, majd ez módosult 1996-ban 12 évre. A legtöbb európai és számos Európán kívüli országban – változó alsó és felső korhatárral – a tankötelezettség időtartama kilenc, illetve ma már többnyire tíz év, aminek kiterjesztését hatásvizsgálatokkal megalapozottan több országban is tervezik. Ennél kevesebb (8 év) Törökországban és Koszovóban, valamint jó néhány ún. fejlődő országban.
A tankötelezettség tizenkét évre terjed ki Belgiumban, Hollandiában és Németországban – rugalmas iskolaszervezeti keretek között. Figyelemre méltó, hogy a korábbi „keleti blokk” több országa, így például Macedónia, Moldova, Oroszország és Ukrajna a közelmúltban 11–12 évre bővítette az iskolázási kötelezettséget. A tendencia nyilvánvaló, a nemzetközi zsinórmérték adott, az európai cél világos: a gazdasági versenyképesség és a társadalmi kohézió támogatása az oktatási rendszerek hatékonyságának növelése révén.
Hogyan igazodik mindehhez Magyarország – és a magyar közoktatás – „megújításának, újjászervezésének” a minap nyilvánosságra hozott tervezete? A tankötelezettségi korhatár leszállításának – a közoktatási törvény koncepciójában meglebegtetett logikátlan ötlethez viszonyítva is – drasztikus mértéke, a 6-tól 15 éves korig előirányzott, kilenc éves tankötelezettség a XIX. századi kezdetekig visszamutató, történelmietlen lépés. Társadalom- és foglalkozáspolitikai következményei végig gondolatlanok, társadalomlélektani és pedagógiai érvei szánalmasak.
Minden bizonnyal érdemes lenne megfontolni az ésszerű korrekciót, nem feltétlenül a felső korhatár leszállításával, az iskoláztatás időtartamának csökkentésével, sokkal inkább a rugalmasabb iskolaszervezeti keretek és képzési formák kialakításával, a nevelés- oktatás eredményességét javító feltételek megteremtésével, a pedagógiai kultúra fejlesztésével.
Ez az intézkedés nem igazolható gazdasági szempontokkal, s végképpen nem társadalompolitikai érvekkel. Azzal az antihumánus és cinikus felfogással pedig, miszerint nem kell törődni azzal, aki 15 éves koráig nem tanul meg írni-olvasni, vitatkozni sem érdemes.
Dr. Kelemen Elemér
professor emeritus, ELTE TÓK
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
