Publicisztika
Az 1985-ös oktatási törvényt sokféleképpen elemezték már. Volt neveléstörténész, aki a makacsul maradni készülő létező szocializmus utolsó erőfitogtatásának tartotta, mások a „bomlás” termékének. Báthory Zoltán a sajátosan elhúzódó magyarországi oktatási reform, az ún. „maratoni” fontos mérföldkövének minősítette. Tagadhatatlan, hogy e törvény szövegének legmaradandóbb eleme, az iskoláknak biztosított ún. szakmai autonómia elve volt. Recsegtek-ropogtak a monolit rendszer illesztékei, a progresszív oktatásszociológusok – köztük például Gazsó Ferenc – abban gondolkodtak, hogy egyfelől az amúgyis elérhetetlen (negatív) utópia az egységességről maga termeli újra az egyenlőtlenségeket (hiszen képtelen adaptálódni megannyi s egyre jobban különböző mikrokulturális sajátossághoz, iskolázási szándékhoz), másfelől az autonómia érvényesülésében szinte felbecsülhetetlen mértékű erőforrás-tartalékot láttak (s ez egyéb erőforrásokban szegény helyzetben különösen fontos lehetett).
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|