Publicisztika

A mondás, miszerint a jó bornak is kell cégér, minden bizonnyal igaz az iskolára is. Kiváltképpen mostanában, a tanulókért zajló küzdelmek idején. Nem mindegy ugyanis, hogy lesz-e annyi tanítványa egy iskolának, amennyi a megmaradásához, a remélt számú osztályok nyitásához szükséges. Hogy legyen, a legtöbb iskola mindent elkövet önmaga munkájának megismertetéséért, népszerűsítéséért. Szórólapokon, interneten, újságban, nyílt napokon tárja a nyilvánosság elé pedagógiai elveit, gyakorlatát, munkája eredményeit, a tantestület távlati elképzeléseit. Nem mondom, hogy feleslegesen, azonban minden reklámnál többet ér, ha a tudás háza eleven kapcsolatba tud kerülni a környezetével. Például a szülők, az érdeklődők számára akár más településeken is bemutatott, jól betanult, megrendezett színdarabbal. Vagy az iskola zenekarának, énekkarának, kórusának közönségvonzó koncertjeivel. Tudják meg minél többen, milyen magas színvonalú irodalmi, ének-zenei nevelés folyik az intézmény falai között, a gyerekek legyenek, lehessenek büszkék a felkészítő tanáraikra, iskolájukra, fellépésükre, tudásukra, tehetségükre. És a kitartásukra, mert a tanulás mellett színdarabot próbálni, hangszeren gyakorolni, énekhangot csiszolni nem könynyű munka. Odaadást, elhivatottságot kíván. Tanártól, tanítványtól egyképpen. Ez a kemény munka érik sikerré egy-egy fellépéskor. Senki előtt sem kell bizonygatnom a szereplések hírverő, az iskola iránti érdeklődés megsokszorozó erejét. Nem véletlen, hogy a felvehetők két-háromszorosa is jelentkezik az említett lehetőségeket kihasználó, jó iskolákba.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|