Pedagógusok írják
1910. december 16-án volt száz esztendeje, hogy megjelent Ady Endrének A magyar tanítókhoz címzett, közismert programverse az Új Korszak című folyóirat 3. évfolyamának hatodik számában. „Ez a gyönyörű költemény – olvashatjuk a lapalji jegyzetben – a december 15-i tiltakozó gyűlésre készült. A beteg költő nem jöhetett el. A posta későn hozta meg poéta-üzenetét, de a magyar tanítóság gyönyörködve fogja olvasni és lelkesedést fog belőle meríteni.” A tiltakozó gyűlés, aminek indítékát az újjászerveződő MTSZE (Magyarországi Tanítók Szabad Egyesülete) működésének ismételt felfüggesztése jelentette, egyik jelentős állomása volt a magyar tanítómozgalom újbóli fellendülésének. Folytatása a koalíciós időszak szervezkedéseinek, nyitánya az 1910-es évek radikalizálódó tevékenységének.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|