Pályázatok
Egész életen át tartó tanulás program /Comenius tanárasszisztens fogadása. Beadási határidő: 2012. január 31. Pályázatot nyújthatnak be azok a magyar óvodák, általános és középiskolák, amelyek Comenius tanárasszisztenst fogadnának a programban részt vevő országokból. Az asszisztensi tevékenység 13–45 hét közötti időszakban heti 12–16 órában zajlik, és a pályázat beadását követő tanév valamely időszakára esik. A tanárasszisztensnek nemcsak az a feladata, hogy idegen nyelvet (anyanyelv és az EU egy más hivatalos nyelve) vagy valamely tárgyat idegen nyelven (a fent felsorolt nyelveken) tanítson, hanem általános országismereti tudnivalókat is át kell adnia a hazájáról. A tanárasszisztens a tanórán lehetőség szerint támogatja a diákok közti csoportmunkát, iskolai projektek megvalósítását, segít a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában. A fogadó iskolák többek között a következő tevékenységekhez kaphatnak aszszisztensi segítséget:
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|