Pályázatok

A Magyar Asztronautikai Társaság pályázatán minden évben két középiskolás diák képviselheti hazánkat az amerikai Nemzetközi űrtáborban. Idén a két látó diákon kívül, egy
vak és egy gyengénlátó tanuló is velük tarthat, akik a huntsville-i Nemzetközi űrtábor egy speciális, vak és gyengénlátó diákok számára átalakított változatán vehetnek részt, 2010 őszén. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), mint 1992 óta minden évben, idén is pályázat útján szeretné kiválasztani, hogy kik utazhatnak Amerikába. Az Alabama állambeli Huntsville-ben, az Űr- és Rakétaközpontban megrendezendő tábor mindig életre szóló élményt jelent az oda eljutóknak: a diákok megismerkednek az űrkutatással és az emberi űrtevékenységgel, kipróbálhatják magukat űrhajósoknak szóló szimulátorokban (sétálhatnak
például holdi gravitációban, szimulátorban vezethetik az amerikai űrrepülőgépet, búvárok segítségével víz alatti szereléseket végezhetnek), amerikai űrhajósokkal találkozhatnak, barátságokat köthetnek.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.