Köznevelés online
Él a gyermekközpontú, a korszerű módszerekre épülő, megújuló pedagógiai kultúra.
Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete valamint a Független Pedagógiai Intézet november 25-én és 26-án szakmai napokat rendezett VAN MÁSIK ISKOLA! címmel a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. Az alternatív oktatási-nevelési intézmények bemutatója valóban meggyőzőre sikerült. Bizonyították, hogy él a gyermekközpontú, a korszerű módszerekre épülő, megújuló pedagógiai kultúra. Ezek az iskolák a rendszerváltás pillanata óta a gyerekszerető, a diákok személyiségéből kiinduló, szolidaritásra és kreativitásra nevelő, a sikeres és kiegyensúlyozott életpályát megalapozó nevelést kívánták megvalósítani falaik között.
Ez nem ment mindig konfliktusok nélkül, de nem adják fel.
„Nem háborúzni akarunk a kormányzattal, hanem eredményesen dolgozni” – mondta Horn György, az AME elnöke megnyitón. Kívánjuk, hogy sikerüljön. Nincsenek könnyű helyzetben.
„Az Országgyűlés elé kerülő Köznevelési és Szakképzési törvény alkotói azt akarják, hogy Magyarországon minden iskola egyforma legyen. Pedig a legtöbb szülő, gyerek és pedagógus tudja, hogy VAN MÁSIK ISKOLA! A kiállítás célja megmutatni, hogy sok olyan óvoda, iskola van, melynek palettáján szerepel a sokszínűség, a személy-központúság, a differenciált és a kooperatív tanulásszervezés. Ezek az óvodák és iskolák ragaszkodnak saját tanulóik igényei alapján kialakított módszereik, programjuk megtartásához ” – olvashatjuk a rendezvény mehívójában.
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium épületében 58 „MÁSIK ISKOLA” mutatta be a tantermekben, a színházteremben, az aulában, hogy miben mások. Ezzel párhuzamosan a Nagyteremben szülők és a szakma számára rendezett beszélgetéseken megjelentek a Hálózat a Tanszabadságért alapítói, élő könyvbemutató tartottak – a szerzők és a könyv szereplőinek részvételével „A tanulás szabadsága Magyarországon" címmel (szerkesztő: Klein Sándor) című kötet kapcsán. „Árnyalt értékelés a MÁSIK ISKOLÁBAN” témakörében kerekasztal-beszélgetést vezetett Kerékgyártó Judit, Lauder Javne Iskola tanára. Szó volt a család és iskola kapcsolatának sajátos vonásai a MÁSIK ISKOLÁBAN (a beszélgetést Fehér Márta, Közgazdasági Politechnikum tanára moderálta). Kerényi Mari, Zöld Kakas Líceum tanára és Vekerdy Tamás arról szólt, miként lehet művészetekkel nevelni. Néhány cím a további programból: Tanulás másképp: Projektek a MÁSIK ISKOLÁBAN (Mayer Ágnes, Piliscsabai Palánta Általános Iskola), Tanulás másképp: Kooperatív tanulás a MÁSIK ISKOLÁBAN (Sík Eszter, Alternatív Közgazdasági Gimnázium), az IKT használata a MÁSIK ISKOLÁBAN (Nádori Gergely, Alternatív Közgazdasági Gimnázium), Tanár-gyerek kapcsolat a MÁSIK ISKOLÁBAN - mentor, patrónus, tanárpár, mediáció (Szebényi Csilla), "Az elátkozott integráció" a MÁSIK ISKOLÁBAN (Lányi Marietta, Gyermekek Háza Általános Iskola és dr. Heindl Péter).
Befejezésképp Klein Sándor „A tanulás szabadsága Magyarországon” című kötet szerzője tartott előadást „A MÁSIK ISKOLA közös vonásai” címmel.
Az előadásokkal párhuzamosan zajlottak az iskolák bemutatkozó produkciói.
A rendezvényről részletesen a http://www.maganiskolak.hu/van-masik-iskola és a www.facebook.com/vanmasikiskola oldalakon olvashat.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.