Köznevelés online
Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, a Parlament oktatási bizottságának elnöke interjút adott az egyik televíziós csatornának. Az interjúban nehezményezte, hogy a NEFMI Hoffmann Rózsa államtitkár által irányított államtitkársága egyeztetés nélkül tárta nyilvánosság elé a felsőoktatási törvény tervezetét. Pokorni Zoltán már több fórumon is bírálta a tervezetet, ezúttal a televízió nyilvánossága előtt mondta el fenntartásait. Véleményének lényege a következő: a jelenlegi terveken "változtatni kell, mert ez így működésképtelen".
A tervezetet - amely a jelenlegi felsőoktatási szabályozást váltaná fel - Hoffmann Rózsa oktatási államtitkársága dolgozta ki. A KDNP-s politikus terveit korábban is többször bírálta Pokorni.
A Fidesz oktatáspolitikusa az Origo hírportál szerint Hoffmannról azt mondta, személyeket nem akar támadni, de a vitaanyag több pontját vitatja. "A vitákat jobb lett volna négyszemközt, szakértői körben tisztázni, de mivel erre nem került sor, kénytelenek vagyunk ezt a nyilvánosság előtt folytatni" - mondta Pokorni.
A politikus szerint a vitaanyagból nem derül ki, hogy mitől lesznek versenyképesek a hazai egyetemek. A koncepció zárt rendszerként számol a felsőoktatással - mondván, hogy az közszolgáltatás -, pedig ez egy piac - mondta Pokorni Zoltán. Szerinte a diákokat érintő korlátozások - például a vizsgalehetőségek szűkítése - nem jó lépés. "Lehet a diákokat vegzálni, hogy hányszor vizsgázhatnak, de egy idő után a legtehetségesebbek elmennek" - mondta, hozzátéve, hogy pusztán azért, hogy "legyen rend", a hasonló intézkedéseknek nem látja értelmét.
A javaslat többek között két emelt szintű érettségit ír elő a felvételihez, és meghatározza azt is, hogy a hallgatóknak legfeljebb mennyi idő alatt kell elvégezniük az egyetemet. Pokorni szerint a vitaanyag egyik jelszava, a minőség "szép szó", de "ilyen jellegű korlátozások a hetvenes-nyolcvanas években voltak az egyetemeken". A politikus szerint a vitaanyagot egy olyan szakértői kör állította össze, akik arról ábrándoztak, hogy milyen lenne egy "kényelmes felsőoktatás", ahol a diákok nem sokat szólnak bele a dolgok menetébe.
A jelenlegi javaslaton "biztosan változtatni kell, mert megítélésem szerint ez így működésképtelen" - fogalmazott.
A KDNP-s Hoffmann Rózsa vezette oktatási államtitkárság csütörtökön hozta nyilvánosságra az új felsőoktatási törvény vitaanyagát. Új törvényre szerintük azért van szükség, mert korrigálni kell a jelenlegi, a Bolognai-rendszert követő felsőoktatási törvényt. A vitaanyag szerint részben visszahoznák a 2006 előtt működő, hagyományos egyetemi-főiskolai rendszer több elemét. A felvételit két emelt szintű érettségihez kötnék, jócskán megemelnék a minimum ponthatárokat. Növelnék az állam befolyását az egyetemi pénzügyekre, miközben a hallgatói önkormányzatok hatalma csökkenne, az egyházi iskolák viszont jól járnának.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.