Köznevelés online
De milyen is a versenyképes munkavállaló, és hogyan válhat azzá a tanuló?
Szinte közhelyként ismételjük: versenyképes gazdaság csak versenyképes munkavállalókkal teremthető meg. De milyen is a versenyképes munkavállaló, és hogyan válhat azzá a tanuló? Mindenki másként vélekedik róla. Lehet-e közös pontokat találni a leendő munkáltatók, a tanulók, a szülő, a tanárok és az iskola érdekei között? Nemcsak lehet, hanem kell !
Erről is szól „A tanulókért a tanulókkal” – a Jövő Záloga TISZK fejlesztési programja, amely 2010 májusában kezdődött és 211 májusában ér véget. Alapját a 188 millió forintos támogatás teremtette meg, amelyet egy TÁMOP pályázaton elnyertek.A programot egy konferencián zárták le ünnepélyesen.
Nyolc tagiskolájukban több, mint 2200 diák tanul, 80 százalékuk roma származású és jó néhány SNI-s (sajátos nevelési igényű) tanulót is oktatnak. A Jövő Záloga TISZK tagiskoláiban folyó szakképzést az emeli ki a hazai szakképzés mezőnyéből, hogy a tanulók a képzés évei alatt komplex szemléletű szakmai és pedagógiai program részesei. A projekt egyik kiemelt feladata volt a meglévő oktatási programok frissítése - a tananyagok megújítása, innovatív elemeket tartalmazó - a tanulói képességekhez, készségekhez igazodó tananyagok fejlesztése. A nappali képzésben 21 közoktatási tananyag, a felnőttképzésben 20 akkreditált képzési program fejlesztettek ki. Fontos volt, hogy a fejlesztéseket a tagiskolák tanárai, oktatói végezzék el. E mellett új tanulási lehetőségeket és formákat vezettek be a tanulók számára, és a tanárok körében új oktatási módszereket ajánlottak.
Alapelvük, hogy senkiről nem szabad lemondani, vagyis kiemelt cél volt a halmozottan hátrányos helyzetű és a roma tanulók szegregációjának csökkentése, esélyegyenlőségük megteremtése és a sajátos nevelési igényű tanulók integrációjának támogatása. Szakmai ismereteik gyarapítása, sikeres beilleszkedésük a munka világába az átlagostól eltérő oktatási, pedagógia feladatot jelent. A tennivalók hasonlatosak az egyesült-államokbeli afro-amerikaiak beintegrálásának feladatához, amihez a 60-as évek közepén dolgoztak ki és valósítottak meg az Egyesült Államokban egy speciális programot, a Harlem programot. Ezt több tagiskolájukban is alkalmazzák már, illetve a zárókonferencián a résztvevők ismertetőt hallhattak ennek tanárképző - a 14–21 éves korosztályt érintő – részprogramjáról. Egy amerikai egyetem, a Regent University professzora hat héten keresztül adta át szakmai ismereteit a programban részt vevő tanároknak.
A projekt teljes időtartama alatt számos közösségi, családi rendezvényre is sor került, amelyek célja nemcsak az volt, hogy a szülők, a családok egyre jobban támogassák és segítsék gyermekeik tanulását, hanem – mivel sok a viszonylag fiatal, 35-40 éves szülő – őket is ösztönözzék a felnőttképzésekben való részvételre.
A programban fontos volt, hogy a tanulók körében felkeltsék a szakmunkás végzettség megszerzése iránti igényt és segítsék felkészülésüket a munka világába történő belépésre. Ezért munkavállalási alapismeretek kurzuson vehettek részt, az Álláskereső klub „személyre szabott” gyakorlati segítséget adott a tanulóknak.
Kulcskérdés számukra az érdemi kapcsolattartás a munkaadókkal, a piaci szereplőkkel, a szakmai szövetségekkel, mert ezen alapulhat a megfelelő oktatási anyagokkal alátámasztott rugalmas képzés, a szinte személyre szabott oktatási program. Ennek eredményeként pedig könnyebben talál egymásra a munkaadó és a munkát kereső.
Az iskolákban az oktatásé, a képzésé a meghatározó szerep. Fontos azonban, hogy a tanulók a munkaerő-piac követelményeihez igazodó végzettséget szerezzenek, jövőképet kapjanak, dolgozhassanak, biztos megélhetéshez jussanak.
st
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.