Köznevelés online
Az EU-s szakmai konferenciát témája az esélyegyenlőség volt.
„Ütközések” címmel rendeztek szakmai konferenciát október-7-én és 8-án Budapesten. Az Európai Unió Foglalkoztatási és Társadalomi Szolidaritás programja által támogatott tanácskozás központi témája az esélyegyenlőség volt.
Az első napon előadás hangzott el a közpolitikának az esélyegyenlőség területén kifejtett hatásáról, a romafelzárkóztatásáról és befogadásáról, az átalakuló romapolitikáról, az egyházak szerepvállalásáról, a fogyatékkal élők és az idős korúak jogi esélyegyenlőségéről, a magyarországi kisebbségek jogi érvényesüléséről, az esélyegyenlőség biztosításáról a gyermekvállalásban és a munkában, illetve a fejlesztéspolitika forrásteremtési lehetőségeiről. Szó volt a konferencián az esélyegyenlőségnek az oktatásban történő érvényesüléséről is.
A témáról dr. Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok miniszteri biztosa tájékoztatta a résztvevőket. Elmondta, hogy az oktatás olyan közszolgáltatás, amelyből nem léphet ki senki tizennyolc éves kora előtt. Az ezzel összefüggő gondok között megemlítette a területi különbségekből adódó színvonalbeli eltéréseket, azt, hogy általában ott kevés a pénz, ahol sokra lenne szükség, továbbá, hogy a szülők társadalmi helyzete, iskolázottsága döntően befolyásolja a tanulók előmenetelét. Közölte, hogy nemzetközi egyezség született arról, hogy milyennek kell lennie az oktatásnak, az iskolának. E szerint az iskola biztonságos a gyerek számára, egészségügyi szempontból rendezett, egészséges életmódra nevel, oktatása színvonalas, a tanítás nyelve nem idegen a diákok számára, a gyerekek szabadon nyilváníthatnak véleményt, kérdezhetnek, az intézmény, az oktatás rugalmas, illeszkedik a társadalmi változásokhoz, a pedagógusa pedig felkészül a sajátos igényű, a beteg, sérült gyerekek nevelésére, oktatására is.
Az oktatási jogok biztosi hivatala az esélyegyenlőséggel kapcsolatos panaszok kivizsgálásán kívül a megelőzésre is nagy gondot fordít. Az idén például a fogyatékkal élő gyerekek, az őket nevelő intézmények, családok körében tájékozódnak. Céljuk a jó gyakorlatok elterjesztése. Munkájukba bekapcsolódott az amerikai és a kínai nagykövetség is. Kaposváron és Debrecenben maga Aáry-Tamás Lajos is részt vett a fogyatékosoknak tartott foglalkozásokon. A nemzetközileg ismert Rostás Árpád cigány származású fafaragó, restaurátor az oktatási jogok biztosán kívül cigánygyerekeket is meghívott Somogyvárra, hogy lássák, miként dolgozik egy roma szakember.
A jó példák számbavétele után az előadó rátért az úgynevezett menedékes (hazánkban menekültként tartózkodó) gyerekek iskoláztatásának gondjára. Úgy látja, a menedékesek csupán egy része jár iskolába. Jó példaként Bicskét említette meg, ahol az iskola önszántából vállalata az ideiglenesen ott tartózkodó gyerekek oktatását.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.