Köznevelés online
A budapesti XI. kerület (Újbuda) Önkormányzata kibővítette gyermektámogatási rendszerét, és idén már nem csak az 1. és 2., de a 3. osztályosok is ingyenesen kapják a tankönyvcsomagot.
. Az önkormányzat az 5. és 6. évfolyamba járó tanulók számára ebben az évben is kerékpár, kismotor KRESZ tanfolyamot szervez, a 7. évfolyamosok elsősegély tanfolyamon vehetnek részt. A kerületben élő 13 éves leányok idén is ingyenesen részesülhetnek a HPV vírus elleni védőoltásban.
Újbuda Önkormányzata a tavaly indított nagysikerű „Lollipop” akciót idén is folytatja, és a XI. kerületi Rendőrséggel és a Közterület-felügyelőkkel, kerületőrökkel együttműködve a tanév első heteiben segítséget nyújtanak a kisdiákok az iskolájuk közelében lévő forgalmas gyalogátkelőhelyeken biztonságos közlekedésében.
Az angolszász országokban ismert és bevált rendszerben civil segítők megkülönböztető ruhában és az autókat megállító táblával állnak egy-egy olyan útszakaszon, ahol a gyerekek számára az átkelés veszélyesebb. A nyalókára (angolul lollipop) hasonlító tábla miatt Lollipop Lady-knek nevezett segítők megállítják a forgalmat addig, amíg a gyerekek átkelnek az úton.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.