Köznevelés online
Megjelentek a Tempus Közalapítvány legújabb pályázatai.
Egész életen át tartó tanulás program / Comenius tanárasszisztens fogadása
Beadási határidő: 2012. január 31.
Pályázatot nyújthatnak be azok a magyar óvodák, általános és középiskolák, amelyek Comenius tanárasszisztenst fogadnának a programban részt vevő országokból. Az asszisztensi tevékenység 13-45 hét közötti időszakban heti 12-16 órában zajlik, és a pályázat beadását követő tanév valamely időszakára esik.
A tanárasszisztensnek nemcsak az a feladata, hogy idegen nyelvet (anyanyelv és az EU egy más hivatalos nyelve) vagy valamely tárgyat idegen nyelven (a fent felsorolt nyelveken) tanítson, hanem általános országismereti tudnivalókat is át kell adnia a hazájáról. A tanárasszisztens a tanórán lehetőség szerint támogatja a diákok közti csoportmunkát, iskolai projektek megvalósítását, segít a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában.
A fogadó iskolák többek között a következő tevékenységekhez kaphatnak asszisztensi segítséget:
- közreműködés az osztálytermi tanításban, a tanulók csoportos munkájának támogatása, projekt-alapú oktatás segítése
- az európai dimenzió bevezetése vagy megerősítése az intézményben
- a tartalomalapú nyelvtanítás megvalósítása valamely tantárgy idegen nyelven való tanítása által
- a tanulók idegen nyelvi szövegértésének és kifejezőképességének fejlesztése, az iskola nyelvi kínálatának gazdagítása
- különböző projektek, mint pl. e-Twinning, Comenius iskolai partnerségek vagy Comenius régió együttműködések kidolgozása és megvalósítása
- a sajátos nevelési igényű tanulókkal folytatott munka
A 2012-es pályázati év prioritásai
Előnyt élveznek:
- az olyan fogadó iskolák által benyújtott pályázatok, melyek eddig még nem fogadtak tanárasszisztenst;
- az olyan fogadó iskolák, melyek egy kevéssé használt és tanított nyelv oktatására vagy egy kevéssé használt és tanított nyelven történő tantárgy oktatására igényelnek tanárasszisztenst;
- az olyan fogadó iskolák, melyek a nyelvi órákon túl, egyéb tárgyak oktatásába is tervezik a tanárasszisztens bevonását;
- az olyan fogadó iskolák, melyek a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásába is tervezik a tanárasszisztens bevonását.
Egész életen át tartó tanulás program / Comenius tanárasszisztensi akció leendő tanárok részére
Pályázhatnak: tanár szakos hallgatók, frissen végzett tanárok
Beadási határidő: 2012. január 31.
Az alprogram célja:
- a leendő tanárok lehetőséget kapjanak pedagógiai, nyelvi és kulturális ismereteik bővítésére, azaz módszertani tapasztalatokra tegyenek szert, fejlesszék nyelvtudásukat, bővítsék ismereteiket a fogadó országról és az ottani oktatási rendszerről;
- a fogadó intézmények hasznosítsák az idegen anyanyelvű tanárasszisztensek munkáját és ismereteit.
Támogatható tevékenységek:
A Comenius tanárasszisztensi akció keretében leendő vagy frissen végzett tanárok valamely közoktatási intézményében 13-45 hét időtartamú tanárasszisztensi megbízást nyerhetnek el. Az asszisztensi tevékenység heti 12-16 órában zajlik és a pályázat beadását követő tanévben folyhat.
A támogatott tanárasszisztensek pályázhatnak az Erasmus programban szervezett Intenzív Nyelvi Kurzuson való részvételre is, ha ezt az asszisztensi időszak kezdő időpontja lehetővé teszi.
Fogadó országok:
- a 27 EU tagország
- az EGT- és az EFTA-országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc)
- tagjelölt országok: Törökország, Horvátország
A fogadó intézményt a beérkezett intézményi pályázatok alapján a nemzeti irodák választják ki.
Az elnyerhető támogatás összege: a Comenius tanárasszisztensek támogatást kapnak megélhetési és utazási költségeikhez, valamint a pedagógiai, nyelvi és kulturális felkészüléshez. A megélhetéshez adott támogatás összege célországonként különböző.
Grundtvig látogatások és cserék – Egyéni ösztöndíjak tanulmányutakon vagy konferenciákon való részvételre
Pályázhatnak: felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, felnőttoktatásba hosszabb-rövidebb kihagyás után visszatérők, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett, vagy jelenleg is tanuló hallgatók, akik tanulmányaikból legalább két évet elvégeztek már, illetve mesterképzésre beiratkozott hallgatók
Beadási határidő: 2012. január 16., április 30., szeptember 17.
Az alprogram célja:
A felnőttoktatók szakmai (és nyelvi) fejlődése, valamint az intézmények közti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése.
Támogatható tevékenységek:
A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé konferencián való részvétel vagy egy külföldi felnőttoktatási intézményhez történő látogatás keretében.
Pályázati feltételek:
- A tanulmányút 1 - 90 napig tarthat.
- A pályázathoz a fogadó fél által kiadott fogadónyilatkozatot kell csatolni.
- Tanulmányutakon, melyek alapja egy egyénileg kidolgozott munkaprogram, legfeljebb két fő vehet részt azonos időpontban azonos munkaprogrammal.
- Meghatározott programmal rendelkező kurzusok esetén
(pl.: konferenciák) adott tanulmányútra, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
- Pályázatíró, illetve projektmenedzsment szemináriumon való részvétel nem támogatható.
- Egy személy legfeljebb 24 havonta kaphat Grundtvig látogatások és cserék támogatást.
A továbbképzés helyszíne lehet:
- a 27 európai uniós tagország
- az EGT- és az EFTA országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc)
- a tagjelölt országok: Törökország, Horvátország
A támogatás mértéke:
Az igényelhető támogatás maximuma 2 hetes kiutazás esetén 2000 euró, 2 hétnél hosszabb kiutazás esetén 4000 euró.
Támogatás a következő költségtételekre igényelhető: utazás, részvételi díj, megélhetés, felkészülés (pl. nyelvi felkészülés), egyéb költségek.
Egész életen át tartó tanulás program / Grundtvig szakmai továbbképzés felnőttoktatóknak
Pályázhatnak: felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, a felnőttoktatásba hosszabb-rövidebb kihagyás után visszatérők.
Beadási határidő: 2012. január 16., április 30., szeptember 17.
Az alprogram célja:
A felnőttoktatók szakmai (és nyelvi) fejlődése, valamint az intézmények közti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése.
Támogatható tevékenységek:
A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé szervezett nemzetközi szeminárium keretében
Pályázati feltételek:
- A továbbképzés legalább 5 munkanaptól legfeljebb 6 hétig tarthat.
- A pályázathoz a fogadó fél által kiadott fogadónyilatkozatot kell csatolni.
- Adott kurzusra, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
- Pályázatíró, illetve projektmenedzsment szemináriumon való részvétel nem támogatható.
- Egy személy legfeljebb 24 havonta kaphat Grundtvig szakmai továbbképzés felnőttoktatóknak támogatást.
Európai prioritás:
- Prioritást élveznek azok a pályázók, akik egy, a Socrates vagy az LLP programon belül megvalósult centralizált projekt keretében kidolgozott kurzuson való részvételre pályáznak.
A továbbképzés helyszíne lehet:
- a 27 európai uniós tagország
- az EGT és az EFTA országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc)
- a tagjelölt országok: Törökország, Horvátország
A támogatás mértéke:
Az igényelhető támogatás maximuma 2 hetes kiutazás esetén 2000 euró, 2 hétnél hosszabb kiutazás esetén 4000 euró.
Támogatás a következő költségtételekre igényelhető: utazás, kurzusdíj, megélhetés, felkészülés (pl. nyelvi felkészülés), egyéb költségek.
Európai Nyelvi Díj 2012
Pályázhatnak: európai nyelvek oktatásában érdekelt intézmények
Pályázati határidő: 2012. január 13.
A program célja:
Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság és az Oktatási és Kulturális
Minisztérium által támogatott kezdeményezés, amelynek célja, hogy
hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén
megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat
az oktatás és képzés bármely szintjén.
A pályázásra jogosultak köre:
Az Európai Nyelvi Díjra jogosult bármely, az európai nyelvek tanítása terén
megvalósuló program, függetlenül attól, hogy annak oktatási, képző- vagy
továbbképző-intézmény, helyi vagy regionális hivatal, vállalat vagy más
szervezet (illetve ezek önálló szervezeti egysége) ad otthont.
Prioritások 2012-ben:
- Új technológiák felhasználásán alapuló nyelvtanulás
- „Többnyelvű tanterem” (vegyes anyanyelvű tanulócsoportok)
- A második vagy harmadik idegen nyelv tanítása során a tanuló előzetes nyelvtudására építő, nyelvtanulási stratégiákat felhasználó és fejlesztő idegen nyelvi programok
- Nem nyelvszakos tanárok nyelvi képzésére, továbbképzésére kifejlesztett helyi programok
- Innovatív nyelvtanár (tovább)képző programok
Pályázati feltételek:
Az Európai Nyelvi Díj olyan programnak adományozható, amelynek kidolgozása
a közelmúltban zárult le, és amelyet a mindennapok gyakorlatában már
alkalmaznak - vagy a program gyakorlati alkalmazását még csak tervezik, de azt
alaposan előkészítették.
A program:
- legyen átfogó
- képviseljen többletértéket nemzeti szinten
- biztosítsa a tanulók és/vagy tanárok tartós motivációját
- legyen újszerű és kreatív
- rendelkezzen európai dimenzióval
- illeszkedjen a közös európai referenciakeret szemléletéhez
- legyen kiterjeszthető, továbbadható
Részletes pályázati felhívás és további információ a Tempus Közalapítvány weboldalán olvasható (www.tka.hu), valamint közvetlrenül is szerezhető a Tempus Közalapítványtól: 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Infóvonal: (06 1) 237 13 20. E-mail: info@tpf.hu
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.