Köznevelés online
TÁRS-program

A Köznevelés már beszámolt arról (idei 3. számában), hogy az oktatási tárca TÁRS-program címen új kezdeményezést indított útjára. Mint írtuk, a program lényege abban áll, hogy a 9-12. évfolyamokon tanuló diákok (pedagógus vezetésével) egyénileg vagy csoportosan, de személyenként legalább 30 óra közösségi munkát végezzenek. A program támogatására pályázatot hirdettek. A program célul a felelősségvállalás, a befogadás, az aktivitás és a kreativitás növelését tűzte ki. A pályázat támogat minden szociális és közösségi célú kezdeményezést (idős személy, rászoruló gyermek és család rendszeres látogatása, bevásárlás számukra, ház körüli munkák elvégzése, de szervezhetnek hátrányos helyzetű csoportokkal közös kirándulást, színielőadást sportolást. Ez a törekvés egyébként illeszkedik ahhoz a politikai elképzeléshez, amely szerint a politika célja és értelme az ember. "Olyan országot kívánunk építeni, amelyben mindenki jól érzi magát, akkor is, ha idős, ha sérült, vagy ha fogyatékos. Rendkívül fontos, hogy a fiatalok a mindennapi tevékenységük, gyakorlatuk során megtapasztalják, milyen nagyszerű dolog adni, mert amit a fiatal ember többször, segítő szándékkal, kreatívan végez, az beivódik a tudatába és gazdagabbá teszi a személyiségét "– mondta az államtitkár. Január 22-én konferenciát rendezett a NEFMI a TÁRS-programról. A konferencia célja az volt, hogy a vállalkozó iskolákat olyan szakmai munícióval lássák el, amely segít abban, hogy jó pályázatokat készíthessenek.
A 390 regisztrált résztvevő előtt elhangzott az is, hogy a tárca folyamatosan figyelemmel kíséri a projekt sorsát, a legeredményesebb gyakorlatok leírásából összeállítanak és kiadnak egy kötetet, amely az ország valamennyi középiskolájának segítséget kíván nyújtani abban, miként lehet ezt a tevékenységet sikeresen megszervezni.
A sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa oktatásért felelős helyettes államtitkár elmondta, a segítő szociálisa munkával kapcsolatos tudnivalókat nem írják elő a tantervben, hanem ennek a munkának az elvégzését az érettségi feltételévé kívánják tenni. Módszertanilag nem kívánják szabályozni ezt a tevékenységet, azt szeretnék, ha minden iskola megtalálná a módját annak, hogy miként tudja a leghasznosabban működtetni a TÁRS-programot a saját környezetében. Nem tartozik a dolog lényegéhez, de őszinte örömmel vettük tudomásul, hogy a kulturális kormányzat egy kiadványában nem szakcikkre vagy jogi paragrafusra, hanem egy költői műre hivatkozik. Erre elég régóta nem volt példa, holott a modern magyar irodalom – nemcsak Weöres Sándor, hanem például Nemes Nagy Ágnes, Gergely Ágnes, Pilinszky János, Balla D. Károly, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domonkos, Orbán Ottó – életműve nagyszerű alkotások sorával gazdagította a magyar irodalmat, újkori kincsesházat hozott létre. Ez a szellemi kincs nemcsak egyénileg segíthet bennünket életünk során, hanem szakmai munkánkban is, hiszen megalapozza, megerősíti a kultúraközpontú, szeretettel teli, a konkrét ember konkrét igényeire ügyelő, személyiségközpontú nevelést is. Örömmel tapasztaljuk, hogy a kereszténydemokrata oktatási kormányzat – a nemzetközi folyamatokkal összhangban –, nem a hatalmi egyház szerepének erősítésére, hanem a segítő kereszténység szerepének erősítésére törekszik. Ez egy korszerű és mindannyiunk számára elfogadható attitűd.
A projektről részletes tudósítást olvashatnak a Köznevelés 5-6. számában.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.