Köznevelés online
A látássérült emberek mostantól bármilyen nyelvű szöveget hangoskönyvvé konvertálhatnak.
Adományozási ünnepség keretében mutatta be az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány új fejlesztését, a Dramatizált Elektronikus Könyvszerkesztő és Hangoskönyv-konvertáló programot. A DEX 2.0 program célja, hogy elektronikus formátumú könyvek egyszerűen konvertálhatóak legyenek hangoskönyv formátumokba. A DEX 2.0 segítségével többnyelvű szövegek konverziója: a látássérült emberek mostantól bármilyen nyelvű szöveget hangoskönyvvé konvertálhatnak, ha rendelkeznek az adott nyelven beszélő, a számítógépre telepített beszédszintetizátorral.Ez nagyban elősegíti nyelvtanulási, nyelvgyakorlási lehetőségeiket, főleg, hogy az egyes nyelvek vegyesen, felváltva is használhatóak például egy szótár mp3-ba konvertálásához!
Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány 2010 elején, pályázati úton nyert több mint 5 millió forintot a Vodafone Magyarország Alapítványtól a DEX 2.0 szoftver kifejlesztésére. A projekt megvalósulását elősegítette továbbá a Microsoft Magyarország Kft. is a Visual Studio fejlesztőrendszer adományozásával. Az elkészült szoftver bárki számára ingyenesen letölthető az alapítvány honlapjáról, a www.infoalap.hu címről.
A DEX 2.0 program bemutatása az alapítvány idei első adományozási ünnepségének része volt. Az adományozási projektben összesen 18 számítógépet adtak át olyan látássérült magánszemélyeknek, akik valamelyik magyarországi elemi rehabilitációs központban már informatikai alapképzést kaptak. A számítógépek kétharmadát a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ajánlotta fel.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.