Köznevelés online

„Sok helyen nem értékelik kellőképpen a művészeti oktatást”

„Művészeti nevelés az iskolában és az iskolán túl az Egész életen át tartó tanulás program által támogatott projektek tükrében” címmel tartott konferenciát a Tempus Közalapítvány a Rákóczi úti Novotel Budapest szállodában. A rendezvényen művészek, művészetpedagógusok fejtették ki véleményüket, a kerekasztal-beszélgetésen pedig beszélgetés alakult ki, amelyen konkrétan is megfogalmazódtak a területtel kapcsolatos problémák, és javaslatokat is hallhattunk azok megoldására. A konferencia további részében sikeres Comenius, Leonardo, Erasmus és Grundtig projekteket mutattak be.

Dr. Csernus Sándor, a Tempus Közalapítvány elnöke megnyitó beszédében elmondta, mára világossá vált, hogy egyre intenzívebb a nemzetközi verseny, az oktatási rendszer legfontosabb feladata pedig éppen az, hogy felkészítse a gyereket: állja meg helyét a világban. Ezen belül is fontos szerepet játszik a művészeti nevelés, hiszen ez a terület kiemelkedően alkalmas a kreativitás, az interkulturalitás fejlesztésére. A művészetoktatásban egyre nagyobb a szerepe a modern, info-kommunikációs technikáknak, de a művészek még nem jutnak el az iskolákba, éppen ezért érdemes lenne szorosabbá tenni a kapcsolatot a gyerekek és a művészet között. A cél az lenne, hogy a művészeti tantárgyak ne csupán érdekesek legyenek, hanem izgalmas, megélt, élményszerű órák is.

Bodóczky István képzőművész-tanár, címzetes egyetemi tanár vitaindító előadásában a művészeti oktatással kapcsolatban általánosan megjegyezte, hogy annak szerepét gyakran nem választják külön a szak- és a közoktatásban. A szakoktatásban a jó körülmények közötti, művészetre való nevelés, míg a közoktatásban a művészettel való nevelés a jellemző.

Elmondta, hogy a NAT szerint a művészeti nevelés kategóriájába tartozik a vizuális nevelés, az ének-zene, a dráma, a tánc és újabban a médiaismeret is, Európa-szerte külön kezelik az irodalmat, néhány országban pedig még az építészetet is a művészeti tantárgyak közé sorolják.

„A művészeti oktatás társadalmi jelentőségét még mindig nem ismerték fel! Tovább nehezíti a helyzetet a pedagógusi pálya rossz helyzete. Sok gimnáziumban ráadásul nem tartják be a törvényeket, hiszen a művészeti tantárgyaknak elsőben és másodikban még kötelezőek, ám sok helyen nem oktatják azokat. Az önkormányzatok előszeretettel spórolnak a rajz- és énektanárok fizetésén, erre az óraszám csökkenése is rásegített: heti néhány óráért egy tanárt már nem tartottak meg. Ez azért is nagy hiba, mert bizonyított tény, hogy a művészeti műveltség területe szinte minden kompetencia fejlesztésében részt vesz” – fejtette ki Bodóczky István.

Véleménye szerint az óraszámok drasztikus csökkentése lavinát indított el, amelynek eredményeképpen elkezdtek szaporodni a művészeti alapiskolák, középiskolák. Ez egyrészt üdvözlendő, másrészt viszont a közoktatásból kiszipkázza a tehetséges gyerekeket, a többiekkel pedig egyre kevésbé foglalkoznak.

„Finnországban attól működnek kitűnően az iskolák, hogy a tehetséges és nem tehetséges gyerekeket nem választják külön, ott ebből a szempontból is tökéletesen megvalósult az integrált oktatás. Nálunk azonban a közoktatásban a művészeti nevelés lassan a nullával egyenlő” – folytatta a művész-tanár.

További probléma, hogy a pedagógusok nem reflektálnak kellően a mai kultúrára, sőt kifejezetten ellenségesek a kortárs művészettel szemben, ennek folytán elidegenítik a gyerekeket a mostani kortól. Pedig tudomásul kell venni, hogy belőlük nem reneszánsz vagy barokk festők lesznek!

A Winkler Nóra televíziós újságíró által vezetett kerekasztal-beszélgetésen a művészeti nevelés aktuális kérdéseire keresték a választ a résztvevők.

Szabó Ildikó matematika-fizika szakos tanár, az „Élmény Műhely-projekt” szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a matematika és a természettudományos tantárgyak magyarországi kudarcának egyik oka a művészeti oktatás visszaszorulása. Amint elmondta, a két terület kapcsolatára számtalan lehetőség lenne. „Elkészítettük egy kémiai molekula papírszobrát, amely esztétikai tartalmat, értéket kapott, dísztárgyként ki lehet állítani az iskolában, ráadásul általa sokkal jobban megértette a diák magát a szerkezetet. Ez a példa megmutatta, hogy bizony még a kémiába is be lehet vinni a művészetet. Egy ilyen modell mentén például elindulhat a párbeszéd a kémia- és a rajztanár között. Manapság ugyanis sajnos nincs meg a szükséges párbeszéd a munkaközösségek, a tanárok között”.

Bokor György, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola vezetője is a munkacsoportok közötti valódi együttműködést szorgalmazta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tantárgyak eloszlásakor gyakran áldemokratikusak a szavazások, ugyanis a természettudományos munkacsoport könnyen leszavazza a sokszor csak egy főből álló művészetit, a rajztanár pedig nem biztos, hogy túlzottan kardoskodik az órák mellett, hiszen örül, hogy legalább a félállása megmaradt.

Keresztúri József, a budapesti Nemes nagy Ágnes Humán Szakközépiskola drámapedagógusa szerint a gyereket kreatív gondolkodásra kell nevelni, még akkor is, ha ennek eredményeként a véleménye akár ütközhet is a tanáréval. Ezt a szemléletet a pedagógus-képzésben is meg kellene honosítani.

Pázmány Karolina Ágnes művészettanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola adjunktusa, nemzeti szakértő úgy vélte, jó lenne, hogyha a tanárképzésben részt vevők legalább egy művészeti kurzusban is részesülnének. „Fontos lenne magukat a művészeket is bevonni az oktatásba, de ez gyakran törvényi akadályokba ütközik, mivel a hivatásos festőknek, zenészeknek általában nincs pedagógiai végzettségük. A folyamat ezért itt gyakran megáll, pedig erre e kérdésre meg kellene találni a megoldást” - mondta.

Dr. Dombiné Dr. Kemény Erzsébet zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Intézet Ének-zene Tanszék főiskolai tanára egy pozitív példát is említett a kollégája által vázolt problémára: Szegeden a Vántus István Kortárs Zenei Héten zeneszerzőkkel szerveznek beszélgetéseket, bemutatják műveiket, zenepedagógiai délelőttöt tartanak, az általános iskolások pedig délutáni rendezvényeken lépnek fel.

Szávai István a szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rajztanára, képző- és iparművészeti tagozatvezetője elmondta:

paradoxon, hogy ma az iskolákban nem a kortárs művészetet tanítják. Ahhoz, hogy jól működjön az iskola, világosan meg kellene határozni a feladatot, és ehhez a fenntartónak eszközöket kellene rendelnie.

A kerekasztal-beszélgetés végén Winkler Nóra arra kérte a résztvevőket, néhány szóban foglalják össze, hogyan lehet a legjobban meggyőzni egy gyereket arról, hogy a művészet-oktatás jó.

Bodóczky István szerint a legfontosabb, hogy a gyerek értse meg: ez az óra nem a művészetről, hanem róla szól. Keresztúri József úgy vélekedett: „Bármit mondok is, lepereg, csak az élmény, az öröm marad meg. Mindenki érezze jól magát!”. Pázmány Karolina Ágnes a befogadást, az alkotás örömét tartotta a megoldás kulcsának. Szávai István úgy vélte: a legjobb, ha nem is mondjuk ki, csak érzékeltetjük: ugye te is olyan akarsz lenni felnőttként, amilyen most én vagyok! „Játsszon együtt gyermek és tanár, művész és csillagász!” – mondta Szabó Ildikó.