Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 20. szám, 2012-05-18
2012. május 23., szerda - Dezső.
Köznevelés online

Sikerrel zárult a Százforintos gyűjtőakció

2010-11-29 00:00:00

A Köznevelésben is megjelent Hoffmann Rózsának, a NEFMI oktatásért felelős államtitkárának a felhívása. A vörösiszap katasztrófa után néhány nappal Hoffmann Rózsa azzal a kéréssel fordult a tanulókhoz és a pedagógusokhoz, hogy csatlakozzanak a „Százforintos gyűjtőakcióhoz”, azaz a zsebpénzükből fejenként száz forinttal járuljanak hozzá a katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez. Az akció során mintegy 73 millió forint gyűlt össze. Ezt az összeget (pontosan 72.969.000.- forintot) november 28-án adta át Réthelyi Miklós miniszter, Hoffmann Rózsa államtitkár és Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke az érintetteknek.

A Devecseri Művelődési Ház nagyterme zsúfolásig megtelt november 28-án, vasárnap délután. A kezdetben meglehetősen izgó-mozgó gyereksereg nagy figyelemmel hallgatta végig az ünnepi délután előadóit. Először Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter emelkedett szólásra.

–A világion semmi sem olyan védtelen, mint a remény – kezdte beszédét a miniszter. – A nemzeti összefogás csodájával akkor szembesültek az itteniek, amikor a vörös iszap elöntötte házaikat és nagyon hamar kiderült, miszerint igaz a mondás, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mert gyakorlatilag az egész ország megmozdult, hogy segítsen a bajbajutottakon. A 100 forintos gyűjtőakció is valóságos mozgalommá vált. Advent első vasárnapja a remény és a várakozás ünnepe, annak a reménynek az ünnepe, hogy ezután nemcsak a tragédiák hozzák közelebb egymáshoz az embereket, hanem a szeretet is. Köszönet illet mindenkit–, fejezte be beszédét a miniszter –, aki részt vett ebben a segítő akcióban, függetlenül az adomány nagyságától.

X (csillag)

Hoffmann Rózsa, a NEFMI oktatásért felelős államtitkára ezt a gondolatot folytatta, amikor azzal kezdte beszédét, hogy az emberi élet ellentmondásokból épül fel, de gyakran éppen ezek az ellentmondások segítenek hozzá bennünket a megoldás megtalálásához.

–A fényt árnyék követi, a nappal után éjszaka jön, a földbe vetett búzamag elpusztul – mondta Hoffmann Rózsa –, de aztán az új termésben százszoros erővel tér vissza az élet és az éjszakának véget vet a reggel. Mi is azért jöttünk, mert fényt akartunk varázsolni a tragédia okozta sötétségbe. Amikor meghirdettük ezt az akciót, sokan gúnyolódtak rajtunk. A gúnyolódók most bizonyára szégyellik magukat, amikor látják, hogy milyen nagy segítségre voltak képesek maguk a gyerekek, hogy mintegy hetvenhárommillió forintot összeadtak, összegyűjtöttek.

–A gyerekek nemcsak pénzt küldtek nektek – folytatta Hoffmann Rózsa –, hanem leveleket is írtak és rajzokat is készítettek, hogy éreztessék: nem vagytok egyedül. Az ember élete nem fölösleges, van célja a teremtésnek, mégha ezt a célt emberi ésszel megközelíteni roppant nehéz is. Ennek a mostani tragédiának is nagyszerű hozadéka, hogy megérezhettétek: nem vagytok egyedül. Ezzel az érzülettel várakozzunk a fényre, hiszen az Advent a Fény ünnepe is.

X (csillag)

Miközben az ünnepi kórus a „Gyújts éjszakánkba fényt, hadd égjen a soha ki nem alvó tűz”- kezdetű éneket énekelte, Kozma Imre atya meggyújtotta a színpadon felállított adventi koszorú első gyertyáját, majd arról beszélt, hogy a máltai kereszt tulajdonképpen inkább egy csillagra, a szeretet betlehemi csillagára emlékeztet. Hozzátette – Illyés Gyulára hivatkozva – hogy minden csillag betlehemi. „Mi máltaiak köszönjük, hogy segíthettünk ezzel a csillaggal” – mondta a szeretetszolgálat elnöke.

Az ünnepség további részében Mátyus Marcell, a Budai Ciszteri Gimnázium hatodikos tanulója részleteket olvasott fel az adakozó diákok leveleiből.

Az ünnepség végén Hoffmann Rózsa három családnak személyesen adta át az adományokat, a többiek pedig az ünnepség után vehették át a takarékleveleket.

X (csillag)

Az adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtötte össze. November 29-én lezárták az adományok gyűjtésére szolgáló számlát, és a pénzt a következőképpen juttatják el a károsultakhoz: minden károsult gyerek (összesen 220 fő) kap egy 50.000.- forintról szóló, még karácsony előtt beváltható adománylevelet, és amikor felépült az új házuk és beköltözhetnek, akkor kapják meg az adomány második részletét. 180.000 forintot, szintén takaréklevél formájában, hogy az új lakásban a szülők kialakíthassanak a gyerekeknek egy valódban használható gyerekszobát, otthoni tanulóhelyet. Az iszapkatasztrófa által sújtott településeken (Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen) élő olyan gyerekek, akik közvetlenül nem károsultak ugyan, de közvetetten mégis sújtotta őket a katasztrófa, szintén kapnak egy tízezer forint értékű takaréklevelet.

„A kezdeményezés azt kívánta tudatosítani – olvashatjuk a NEFMI közleményében –, hogy egy ilyen tragédiában nem hagyhatjuk sorsukra a bajba jutottakat. A segítségnyújtás mindannyiunk elemi kötelessége.”

Szunyogh Szabolcs

A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.

Aktuális lapszám


Keresés


hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?



  • Ma
  • 18°C - Eső
  • Cs
  • Min:15°C / Max:28°C
  • P
  • Min:12°C / Max:24°C
  • Szo
  • Min:13°C / Max:22°C

MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Osztályfőnöki pótlék kifizetése a nyári hónapokra
Munkajogi kérdések
Egy osztályfőnök kérdezte, hogy jogszerűen jár el a munkáltató, ha a nyáron kiadott szabadság időtartamára megvonja az osztályfőnöki pótlékot. Arra hivatkozik, hogy az osztályfőnök a nyári hónapokban nem látja el az osztályfőnöki feladatokat, így a pótlékra nem jogosult.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 15-től 17 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: