Köznevelés online

Pedagógusnapi kitüntetések

Az ünnepségen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára, Hoffmann Rózsa első, nyilvános államtitkári szereplésén méltatta a gáton dolgozók munkáját, akik erejüket nem kímélve teszik lehetővé az oktatási intézmények működését. Gyötrelmesen szépnek és nehéznek nevezte a pedagógiai munkát, melyet Németh László gyémántcsiszolásnak nevezett. Kijelentette, mindent megtesz azért, hogy ebben az országban minden pedagógus emelt fővel járhasson, egyenes derékkal, büszkén mondja magát óvónőnek, tanítónak, tanárnak.

A hagyományoktól eltérően, nem a miniszter vagy a helyettese, hanem Brassói Sándor főosztályvezető-helyettes köszöntötte a kitüntetetteket, és adta át az Eötvös József, a Tessedik Sámuel, illetve a Teleki Blanka-díjat június 3-án, a budapesti Néprajzi Múzeumban. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kitüntetési ünnepségén Brassói Sándor köszöntő beszédében kiemelte, hogy a kultúra, a tudás, az erkölcs a felnövekvő nemzedék jövője nevelők keze alatt formálódik, épül óvodától az egyetemig. A nemzet színe előtt jár köszönet ezért az építkezésért az ország mind a százhetvenezer pedagógusának, különösen pedig a kitüntetetteknek. Kétségtelen, hogy a tantervek, tankönyvek, különböző oktatási programok segítik a tanár munkáját, ám önmagában egyetlen papír vagy program sem tudja megváltoztatni a másik ember életét. Erre csak a hús-vér pedagógus képes. Ő alakítja egészséges felnőtté a gyereket azáltal, hogy igazságosságra, jóságra, tehetsége kibontására, erkölcsösségre neveli, munkája során neki kell megteremtenie az egyensúlyt az oktatás és a nevelés, az állandóság és a változás között. Köszöntőjének elhangzása után Brassó Sándor átadta a díjakat.

 

Közcím:          „Megtettünk mindent tanítványaink hátrányainak csökkentéséért”

 

Könnyű dolga volt a pályaválasztással Petréné Kormos Ágotának a bátonyterenyei Kistérségi Iskola Madách Imre Általános Iskolai tagintézmény vezető helyettesének, hiszen gyerekkorától katedráról álmodott. Fizikai munkás szülők gyerekeként ezt a tanári diplomát, ezt a hivatást tűzte maga elé célnak. Elérésében a szülein, testvérén kívül az általános iskolában egyik tanára Szomszéd Zoltánné segítette, a gimnáziumban pedig Oravecz László matematika tanára. Mindkét iskolai segítőjét példaképének tekinti ma is. Persze az élet gyakran húzza keresztbe az ember számítását. Így történt ez az ő esetében is, mert noha matematika-magyar szakra készült, ugyanis ezt a két tantárgyat szerette nagyon, érettségijének évében csak matematika-orosz szakra jelentkezhetett volna Egerbe. Vár egy esztendőt, és ezúttal a tanítóképzőt választotta, mert Mátraverebélyen, ahol állást kapott tanítóra volt szükség. Később beiratkozott az egri tanárképzőre is, hogy matematikát taníthasson.

-- Milyen gyerekeket tanít?

-- Nagyon hátrányos helyzetűeket. Nem is igen taníthatnék mást a mi iskolánkban, mert sok a nehéz sorsú tanuló. Nálunk naponta meg kell szakadni az eredményért, a sikerért. És megszakadunk, mert különben nem tudunk nyugovóra térni. Éreznünk kell, hogy megtettünk mindent tanítványaink hátrányainak csökkentéséért, tehetségük fejlesztéséért, képességeik kibontakozásáért. Ez a pedagógus sorsa, munkája, élete.

-- Ez lenne az öröm hangja?

-- Néha valóban a nemzet napszámosainak érezzük magunkat, de egy hálás gyerektekintet, egy halk köszönet feledteti velünk a küzdelmet. Tudja, sokszor éreztük, hogy keményen dolgozunk, és a munkánkra nem figyelnek, senkinek sem tűnnek fel erőfeszítéseink. Aztán egyszerre csak itt a Teleki Blanka kitüntetés, ami jelzi, valakinek csak eszébe jutottunk.

-- Gondolt valaha pályamódosításra?

-- Soha, számomra nincs ennél szebb foglalkozás.

                                                                      

Közcím:                      Huszonnégy órai szolgálat

 

Csak aki volt kollégista az tudja, hogy ebben az intézményben éjféltől éjfélig tart a pedagógiai munka. Sokan nem is vállalkoznak rá. Nem közülük való Kocsis György a debreceni Gulyás Pál Középiskolai Kollégium, ím már Tessedik Sámuel-díjas igazgatója. A jó kiállású, derék férfinak annak idején a szülei javasolták a tanári pályát, ő meg nem tiltakozott. Annál is inkább, mivel Fenyvesi András osztályfőnöke a sárospataki gimnáziumban szintén a jövő pedagógusát látta meg benne. Így aztán a pataki kollégista a Debrecenben és Nyíregyházán szerzett matematika-technika tanári diplomát. Gondolta kollégiumi múlttal legjobb lesz kollégiumban kezdeni a pályát.

-- Bevált az elgondolása?

-- Eleinte nem. Szakmunkástanulók kollégiumába kerültem, ahol a Patakon tapasztaltakból sz0inte semmit sem tudtam hasznosítani, nem lehetett komoly munkát végezni, rendet, fegyelmet tartani. Később, az ötszáz szakmunkástanuló, szakközépiskolás, gimnazista fiút, lányt befogadó kollégiumban sem volt könnyű megteremteni a rendet, fegyelmet. Végül sikerült. Húsz éve vagyok az intézmény igazgatója, és ez idő alatt csaknem másfél osztályzatot javult a kollégisták tanulmányi átlaga, most 4,1.

-- Beavatás ürügyén nincs atrocitás?

-- A Pataki kollégiumban is volt. Igaz kulturált formában, durvaságot soha nem tapasztaltam kollégista koromban. A mai fiatalok durvább beavatási „szertartásokat” eszelnek ki. Igyekszünk csírájában elfojtani minden efféle törekvést.

-- Hogyan?

-- Jó szóval. Kis faluból kerültem kollégiumba annak idején, tudom mit jelent a kollégistának egy jó szó, egy beszélgetés, egy jó időben tett megjegyzés. Mi, nevelőtanárok, egyszerre kell , hogy apák, orvosok, pszichológusok, szaktanárok, példaképek, művészek, és még ki tudja mi minden legyünk. Erős nevelői véna kell a munkánkhoz, ami huszonnégy órás szolgálatot jelent. Mi tudjuk, hogy a városi kollégiumok nélkül ezeknek a tehetséges falusi gyerekeknek egy része sokkal nehezebben boldogulnak, vagy elkallódna.

                       

Közcím:          Kell egy csapat

 

Kiegyensúlyozott, megelégedett ember az Eötvös József-díjat kapott Tamás Györgyné a budapesti Modell Divatiskola, Ruhaipari és Textilipari Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója. Vargabetűvel került az iskola közelbe annak idején a Műegyetemet végzett, élvonalbeli kosárlabdázó. Barátnője szakképző iskolában tanított és a szülni ment kollégája helyére hívta a sportoló mérnöknőt. Utóbb kiderült, jó ötlet volt Tamás Györgynét az iskolába hívni, hiszen három év után igazgató helyettes lett, újabb két év múlva pedig már igazgató, és ezt a posztját harmincnégy évig megtartotta.

-- Minek tudható be a sikeres pályamódosítás?

-- Részben annak, hogy úgy látszik volt pedagógiai hajlamom. Részben annak, hogy mindvégig kiváló kollégákkal dolgozhattam együtt. Megszoktam a sportban, hogy a pályán meghalunk egymásért, a labdáért, a győzelemért ott segítjük a másikat, ahol kell, ahol csak tudjuk, s hogy akinek gyengébben megy valami miatt, azt mindenki segíti átjuttatni a holtponton. Most, a kitűntetés átvételekor is azt érzem, hogy ez a díj a csapatnak szól. Azoknak, akik nélkül a mi iskolánk nem jutott volna el oda, ahol ma tart. A Wesselényi utcától a Szabolcs utcán át a Vág utcáig hosszú volt az út.

-- Harmincnégy évig töretlen alkotói kedv, lehet, hogy aki fiatalok között5 él, dolgozik, az jobban megőrzi a fiatalságát?

-- Lélekben biztosan! Sokan panaszkodnak a mai fiatalokra. Elfelejtik mennyivel egyenesebb, simább volt a nemzedékek útja évtizedekkel ezelőtt. A maiak előtt több az akadály, ezerféle, többnyire hátráltató hatás éri őket. Ki vannak éhezve a jó, az igaz szóra, nincs kinek kiönteni a lelküket, kérdéseikre alig kapnak őszinte választ. Szidást, elmarasztalást annál többet. Iskolánkban az előbbiekre építettük a nevelést.

-- Sérelem, bánat érte-e a pályáján?

-- Nem, ugyanis a nehéz helyzetekben mindig a megoldást kerestem, keresem, derűs az életszemléletem.

 

Formabontóan kezdődött és végződött ez az ünnepség, hiszen a végére megérkezett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára Hoffmann Rózsa is, hogy még a Szózat elhangzása előtt köszöntse a kitüntetetteket. Első, nyilvános államtitkári szereplésén méltatta a gáton dolgozók munkáját, akik erejüket nem kímélve teszik lehetővé az oktatási intézmények működését. Megköszönte továbbá Brassói Sándornak és segítőinek az ünnepség megszervezését. Gyötrelmesen szépnek és nehéznek nevezte a pedagógiai munkát, melyet Németh László gyémántcsiszolásnak nevezett. Kijelentette, mindent megtesz azért, hogy ebben az országban minden pedagógus emelt fővel járhasson, egyenes derékkal, büszkén mondja magát óvónőnek, tanítónak, tanárnak. Mindent elkövet azért is, hogy az oktatás, az iskola első számú kulcsszereplője, a pedagógus társadalmilag megbecsült, szellemileg, lelkileg, testileg jól karbantartott, kiválóan képzett ember legyen. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iskola értékteremtő, kultúraközvetítő nevelő intézmény, melynek nem kell mindenáron kedveskednie ügyfelei előtt, eleget tenni elvárásaiknak, hiszen ebben az intézményben a hivatásukra felkészült, megfelelő képzettségű emberek dolgoznak. Olyanok, akik minden mozdulatukkal, lépésükkel nevelnek, hitelesen közvetítik a gyerekeknek, hogy mi a rossz, és a jó.